Radnóti-szobrot avattak Budapesten
2009. december 21. 18:43 MTI
Radnóti Miklós emlékére avattak szobrot hétfőn Budapesten a nevét viselő színház előtt. A száz éve született költőt ábrázoló egészalakos alkotást, Varga Imre szobrászművész munkáját Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere avatta fel a Nagymező utcában.
Korábban
Az ünnepségen Bálint András, a Radnóti Színház igazgatója felidézte, hogy régóta készültek a szoboravatásra. Mint elmondta, ebben az évben, a Radnóti-évben emlékeztek a költőre, az életműre, "a gyalázatos halálra". Előadói esteket rendeztek, könyvek jelentek meg, kiállítások nyíltak és elhangzottak a versek, talán ez a legfontosabb - hangsúlyozta az igazgató.
Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere úgy vélte, hogy egy száz éve született nagy magyar költő szobrának leleplezése a magyar kultúra ünnepe. Demszky párhuzamot vont a két mártírköltő, Petőfi és Radnóti sorsa között: Petőfit Sándor a számára adatott rövid néhány békeévben alkotott életműve már klasszikussá tette, Radnóti Miklós (1909-1944) életművét viszont "valóban utolsó versei formálták kivételessé."
Kiemelte: Varga Imre évtizedekkel ezelőtt készült Radnóti-szobra több helyen látható az országban, sőt, az országhatáron túl is, a kelet-szerbiai Borban, amelynek közelében a költő munkaszolgálatosként mintegy három hónapot töltött 1944-ben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Mindent elkövettek az életben maradás érdekében az ostromgyűrűbe zárt Leningrád lakosai
- Egy magyar vállalkozó szárnyai alatt kezdte karrierjét Ferdinand Porsche
- Villámháborúval vette kezdetét a második világégés
- Lengyel szabotőröknek álcázva robbantották ki a világháborút német katonák
- Korántsem biztos, hogy véget ért volna a háború a Valkűr sikerével
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.