Börtöntemetők Magyarországon
2009. október 28. 15:43 MTI
A hazai börtönökben kivégzett vagy természetes halállal elhunyt egykori raboknak állít emléket a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. Kegyeleti Múzeumának új fotókiállítása, amely mától november 15-ig látogatható.
Korábban
"20. századi történelmünk során emberek százezreit megkülönböztették, deportálták, elvitték az utcáról. A politikai fordulatok következtében pedig a börtönben nem azok foglalták el a cellákat, akik az előbbi bűnöket elkövették, hanem azok kerültek börtönbe és galád ítéletek folytán a rabtemetőkbe, akik előtt az utókornak most fejet kell hajtania" - fogalmazott Boross Péter, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke a megnyitón.
A történelmi adatok szerint az I. világháború előtt a fogva tartottak száma 14-16 ezer fő körül volt. A területileg egyharmadára zsugorodott országban a Kádár-korszakban ez a szám a 20 ezret is elérte. A kivégzetteket vagy a börtönökben természetes halállal elhunytakat az 1960-as évek közepéig külön rabtemetőkben hantolták el.
A kiállítás dokumentumai között a legkülönlegesebb a márianosztrai börtön rabtemetőjének anyaga. Itt 300 sírhely van, a fegyencnők mellé temették az őket őrző Szent Vince rendi apácákat is. 1951-től pedig idekerültek a Márianosztrán raboskodó férfi politikai elítéltek is. Külön rész foglalkozik a váci rabtemetőben található emlékekkel, ahová még Recskről is szállítottak elhunytakat és ide kerültek a sopronkőhidai foglyok koporsói.
A legismertebb börtöntemető természetesen a 301-és a 298-as parcella a rákoskeresztúri Új köztemetőben. A 301-es parcellában még mindig 113 azonosítatlan holttest található. E temetőkkel kapcsolatban még számos titok feltáratlan - jegyezte meg Hargittai Emil, a Kegyeleti Múzeum nyugalmazott igazgatója, aki a kiállítás rendezője. A képeket készítő Urbán Tamás pedig arról számolt be, hogy a mostani börtönszemélyzet igen gondosan bánik a sírokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét 2024.09.21.
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 2024.09.21.