Ujjlenyomattal azonosítják Leonardo ismeretlen képét
2009. október 14. 08:29 The Daily Telegraph, MTI
Meglehet, hogy egy eddig ismereten Leonardo da Vinci-portrét sikerült azonosítania egy párizsi laboratóriumnak a reneszánsz mester ujjlenyomata alapján.
Korábban
A laboratórium szerint a női portrét ábrázoló rajzon Leonardóéhoz "nagyon hasonló" ujjlenyomatot találtak. A képet korábban egy 19. század eleji német munkának tartották.
A Reneszánsz ruhás fiatal lány portréja című alkotás 1998-ban 19 ezer dollárért kelt el a Christie's New York-i árverésén, s tavalyelőtt hasonló összegért cserélt gazdát, amikor egy kanadai gyűjtő, Peter Silverman megvásárolta. Azért fordult szakértőkhöz, mert gyanította, hogy valami nagyon értékes alkotás birtokába jutott. Ha ugyanis valóban egy Leonardo-rajzról van szó, akár több tízmillió dollárt érhet.
A portrén talált ujjlenyomat Leonardo mutató vagy középső ujjának lenyomatával mutat hasonlóságot, amelyet korábban da Vinci Vatikánban található Szent Jeromos című festményén találtak meg. Ezt a képet még művészi pályafutása kezdetén festette, amikor köztudomásúlag még nem voltak segédjei.
A lány portréjának infravörös elemzése komoly stilisztikai egyezéseket mutatott Leonardónak azzal a női portréjával, amely a windsori kastélyban függ. A vizsgálat azt is kiderítette, hogy a tinta- és krétarajz ráadásul egy balkezes művész alkotása, da Vinci pedig balkezes volt. A szénizotópos kormeghatározás szintén megerősítette, hogy az alkotás a 15. századból származhat, amit a képen megjelenő korabeli hajviselet is valószínűsít.
Martin Kemp da Vinci-kutató, az Oxford Egyetem nyugalmazott művészettörténet-professzora szerint az ábrázolt leány Bianca Sforza lehet, Ludovico Sforza milánói herceg (1452-1508) lánya. A 33x23 centiméteres portrét jövőre Svédországban állítják ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap