Vértanúkultusz Aradon
2009. október 6. 11:31 M. Lovas Krisztina
"Az ősök keresztet iktattak államcímerébe a vérrel szerzett magyar hazának, mely ma is ország, de nem állam. Arad pedig a magyar Golgota. (…) Ha meghallja- e a nemzet a velőkig ható szózatot, mely "Hungária" alakjának néma ajkairól feléje zeng?" Ezekkel a szavakkal köszöntötte Kossuth Lajos, aláírása szerint "volt magyar polgár" az aradi szabadságszobor leleplezésének ünnepét, 1890. október 6-án. Összeállításunkban a műemlék létrehozásának történetét, és a vértanúk kultuszát mutatjuk be.
Korábban
Mindenki csendben emlékezhetett
Kossuth Lajos élő tiltakozásul a kiegyezés, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte ellen, egészen 1894-ben bekövetkezett haláláig, nem volt hajlandó hazatérni Magyarországra. Keserűségét növelte, hogy 1889-ben magyar állampolgárságától is megfosztotta az 1879-es honossági törvény, amely szerint, aki tíz évnél tovább külföldön tartózkodik és nem kéri állampolgárságának meghosszabbítását, elveszíti azt. Kossuthról pedig tudni lehetett, hogy soha nem lesz hajlandó Ferenc Józsefhez állampolgárságért folyamodni. A közvéleményben óriási tiltakozási hullám indult meg e rendelkezés ellen, amely közvetve Tisza Kálmán miniszterelnök bukásához is vezetett.
1867-ben, a kiegyezés évében törhetett felszínre először hivatalosan a gyász az aradi vértanúk és a szabadságharc hősei iránt. Az 1867. júniusi koronázást követő örömmámoros hangulatban a hivatalos Magyarország az alkotmány helyreállítását ünnepelte, és a kiegyezés megbékélésének szellemében a szabadságharc vértanúinak emléke nehezen volt beilleszthető az új rendszer keretei közé. 1868. október 6-án a kormány lapja, a Pesti Napló esti kiadásában egyenesen arra intett, hogy az állandó kesergés helyett végre e gyászos nap tanulságait kellene megfogalmazni.
Ferenc József személyes érintettsége - hiszen szerepe nem volt elvitatható az 1849. évi megtorlásokban – megnehezítette a szabadságharc vértanúira és hőseire való emlékezés hivatalos lehetőségét. A magyar kormány nyíltan nem képviseltethette magát sem Batthyány Lajos gróf, az első felelős magyar miniszterelnök újratemetésén 1870-ben, sem Kossuth Lajos temetési szertartásán 1894-ben, sem a rendszeres március 15-i, vagy október 6-i megemlékezéseken. Ugyanakkor a dualizmus rendszere megtűrte a 48-as ünnepeket, magánemberként mindenki oda ment emlékezni, ahová akart. A függetlenségi ellenzék képviselőin túl a törvényhatóságok tisztviselői is többnyire megjelentek a helyi ünnepségeken.
Az október 6-i megemlékezések eleinte elsősorban a családtagok és az 1848-as hagyományokat ápoló honvédegyletek szervezésében jöttek létre. A fővárosban, rendszerint Damjanich János özvegyének kezdeményezésére, gyászistentiszteletet tartottak a pesti ferencesek templomában. A helyszín nyílván nem volt véletlen, hiszen 1849-ben a kivégzést követő éjjelen titokban itt, a ferencesek kriptájában helyezték el Batthyány Lajos gróf holttestét, és a kívülállók számára jeltelenül ott nyugodott egészen az 1870-es újratemetésig. A gyászmisén többnyire megjelentek a vértanúk családtagjai, leginkább Damjanichné, Batthyányné és Schweidelné, valamint számos 1848-as honvéd. Rendszerint az emlékmiséhez néhányan az ellenzéki függetlenségi párti képviselők közül is csatlakoztak, de az országos honvédegylet nevében kormánypárti képviselők is felbukkantak.
A kiegyezést követő években az október 6-i megemlékezések országszerte egyre sokasodtak, de az emberek leginkább a templomok falai között emlékeztek. Az ünnepségek helyszínei közül Arad, a 13 vértanú tábornok kivégzésének színtere emelkedett ki, hiszen a város mindvégig kötelességének érezte e gyászos emlék ápolását. A megemlékezések rendszerint a helyi minorita templomban kezdődtek, majd a résztvevők a vesztőhelyre zarándokoltak, később 1890-től az aradi szabadságszobor vált az ünnepség központi helyszínévé.
1867-ben az első szabad október 6-án az aradi gyászmisét Sujánszky Euszták, a vértanúk egyik egykori gyóntatója celebrálta. Ő volt az, aki 1849 októberében a rendház történetét megörökítő Historia Domusba megrendítő sorokban jegyezte fel emlékeit a kivégzés reggeléről és az azt megelőző napról. "Vérző szívvel lépők át reggeli tíz óra után (október 5-én) a vár küszöbét, s megjelenve a börtönné alakított főőrház falai között, azonnal átvevénk vigasztalásul – és mennyire lehetett, bátorításul – a nagylelkű jövendő mártírokat, kezet szorítva teljes bizalommal fogadának bennünket, s miután mi az őszinte részvét után több órai barátságos beszélgetés közben őket, a nehéz harcokban annyira megedzett hadfiakat a reájok nézve ugyan gyászos, de meg nem érdemlett csapás elviselésére és az isteni gondviselésbeni megnyugvásra felhívók, ők egész nyugodtan és egész maguk megadásával bízák sorsukat és életöket arra, kinek kezeiből minden jő."
A kivégzés megrendítő pillanatairól pedig a következőket jegyezte fel: "Mindegyik hős lélekkel halt meg. Egyik a másikát azzal biztatván, hogy nemsokára ismét együtt leendenek. Lelki éberségüket eléggé kitünteté az, hogy midőn mi papok síránk, ők, nevezetesen Nagysándor József a mellette levő Vinkler Brunó barátunkhoz imigyen szóla: Eddig ön vigasztalt engem, s jelenleg ön sír, jobb – úgymond -, ha imádkozunk." (…) Damjanich látva, hogy sírok, így szólt: Mit sír, tisztelendő barátom, hisz akit a kezében tart, az is az igazságért akasztatott fel."
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
Az aradi vértanúk kivégzése
A szabadságharc leverését kegyetlen megtorlás követte. A közkatonák ugyan amnesztiában részesültek, de ez nem büntetlenséget jelentett, sokukat a császári seregbe sorozták be. A magasabb rangú tisztek, tisztviselők és képviselők hadbíróság elé kerültek, a tárgyalások sorrendjét a "bűnösség" foka határozta meg. Először Pesten gr. Batthyány Lajos volt miniszterelnök, Aradon pedig a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek perére került sor. Batthyányt még 1849 januárjában letartóztatták, és végül az olmützi törvényszék ítélte - felsőbb utasításra - kötél általi halálra. Haynau október 5-én erősítette meg az ítéletet. Aradon a 13 tábornokot és egy ezredest szeptember 26-án ítélték felségsértés és lázadás miatt halálra. Haynau ezt 30-án jóváhagyta, de Gáspár András, Ferenc József egykori lovaglómestere büntetését végül börtönre változtatták. A kivégzéseket október 6-ra, a bécsi forradalom évfordulójára időzítették. Batthyány előző éjjel egy becsempészett tőrrel nyakon szúrta magát, ezért nem lehetett felakasztani. A helyi parancsnok saját hatáskörben "porra és golyóra" változtatta az ítéletet, ami miatt Haynau idegrohamot kapott. A gróf nem engedte, hogy bekössék a szemét, és maga vezényelt tüzet, utolsó szavai három nyelven hangzottak el: "Allez Jäger, éljen a haza!" Aradon ugyancsak október 6-án végezték ki a 13 honvédtábornokot: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Leininger-Westerburg Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt. (Lázár Vilmos csak ezredes volt, de a köztudat őt is tábornokként tartja számon.) A holttesteket elrettentésül estig az akasztófán hagyták, de ezzel éppen az ellenkező hatást érték el, mert a kivégzés helye valóságos búcsújáró hellyé lett. Az ellentmondó statisztikák szerint a megtorlás során mintegy 500 halálos ítélet született, s körülbelül 110-et hajtottak végre. A legismertebb emigránsokat in effigie - távollétükben - végezték ki, azaz nevüket egy akasztófára szögelték. Másfélezer embert ítéltek sokévi börtönre vagy változtatták erre a halálos ítéletet, a honvédsereg állományának 25-30 százalékát besorozták és hét évet kellett szolgálniuk távol a hazától. A bosszúhullám csak 1850 júliusától mérséklődött, amikor az európai felháborodás miatt a bécsi udvar nyugdíjazta a "hatáskörét túllépő" Haynaut.
- Máig nem derült fény a hírhedt géprabló, „D. C. Cooper” kilétére tegnap
- Egyedi humorával nyűgözte le a közönséget Latabár Kálmán tegnap
- Macbeth, a tragikus hős és VI. Jakab, a boszorkányos király tegnap
- A protestánsok sérelmei vezettek az első defenesztrációhoz Prágában tegnap
- Az aszódi Podmaniczky–Széchényi-kastély tegnap
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat tegnap
- Saját országának nevét is megváltoztatta Mobutu, Zaire elnöke tegnap
- Utolsó pillanatáig nevettetett Harry Einstein, a nagy komédiás 2024.11.23.
