Szórakoztató lett az elveszett szimbólum
2009. szeptember 16. 18:06 MTI
Hat évvel a könyvpiacot megrengető sikerű A da Vinci-kód után a könyvszakma megint Dan Browntól várja a könyveladások felpezsdülését, ami nem kis nyomással nehezedik a kedden boltokba került The Lost Symbol írójára.
Korábban
Brown a megjelenés napján az NBC Today című műsorában beszélt a korábbi munkáiból megismert szimbólumkutató Langdon professzor új kalandjairól, s a könyv születéséről. A 600 oldalas misztikus regény Washingtonban játszódik, a szabadkőművesek világába vezet, és mindössze 12 óra alatt pereg le a cselekménye. A 45 éves szerző "a téma összetettségével" magyarázta, hogy miért telt hat évbe A da Vinci-kód folytatásának megírása. Mint mondta: 2-3 évet szánt a kutatómunkára, amely során személyesen is felkereste a regény helyszíneit, többek között a Capitoliumot, s járt a Kongresszus könyvtárában is.
A kritika jól fogadta az új kötetet. Általános vélemény szerint várhatóan nem kavar majd akkora vitát, mint A Da Vinci-kód, amely Jézus vérvonalának folytatásáról szóló elméletével mélységesen felháborította a katolikus egyházat. A Los Angeles Times a két könyvet szembeállítva azt írta, hogy míg A Da Vinci-kód "mélyen gyökerező kulturális érzékenységet" sértett, a folytatás "inkább egy hullámvasút izgalmait idézi fel: borzongató, szórakoztató, de aztán vége". A The New York Times szerint Brownnak sikerült elkerülnie a népszerű írók átkát: az új könyvvel nem okoz csalódást olvasóinak.
A 80 millió példányban elkelt A Da Vinci-kód részint megváltoztatta az életét, mivel a népszerűség kikezdte magánélete intimitását, munkamódszere azonban ugyan az maradt: minden áldott nap hajnalban kel és délig ír - mondta el a BBC-n kedden megjelent interjújában.
A The Lost Symbol hónapok óta az internetes könyváruházak favoritja, több tízezres megrendelés érkezett rá még megjelenése előtt. (Ez nyilván a jelentős árengedménynek is tulajdonítható, amivel a könyv iránti keresletet akarták felébreszteni a kereskedők.) A kötetet kiadó Random House első körben több mint ötmillió példányt terített az angol nyelvű piacon, de már készülnek a mű fordításai is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.