2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hamis holdkőzet a legnevesebb holland múzeumban

2009. augusztus 28. 08:21 MTI

Évtizedeken át holdkőzetként nyilvántartott tárgyat állítanak ki hamarosan Hollandia nemzeti múzeumában, az amszterdami Rijksmuseumban, ám a különlegességről most kiderült, hogy nem a Holdról származik, hanem földi eredetű.

A patinás múzeum október elejétől nyitja meg Repíts a Holdba! című kiállítását, amelynek egyik központi ékessége lett volna a kő, hiszen azt még 1969 októberében az akkori amerikai nagykövet ajándékozta Willem Drees holland miniszterelnöknek.

Amszterdami sajtóértesülések szerint azonban a holland geológusok a napokban megállapították, hogy valójában nem holdkőzetről, hanem megkövesedett fáról, azaz földi maradványról van szó. A holland televízió megtalálta az egykori nagykövetet, William Middendorfot is, aki elmondta, hogy annak idején az amerikai külügyminisztériumtól kapta a kőzetet, és nem volt tudomása arról, hogy ne lett volna igazi.

Az amerikai űrkutatási hivatal a holdmissziók után sok tucatnyi holdkőzetet adományozott különböző országoknak, jóllehet ezek túlnyomó része nem az Apollo 11 híres - első - Holdra szállásáról származott, hanem későbbi küldetésekről. Múzeumi illetékesek jelezték, a kődarabot annak ellenére kiállítják, hogy hamis holdkőzetnek bizonyult, már csak érdekes története miatt is. Az viszont várható, hogy eszmei értékét jelentősen csökkentik a megfelelő katalógusokban. Míg Holdról származóként egykoron százezer holland forintra (45 ezer euróra) értékelték, megkövült faként állítólag csak mintegy 50 eurót ér.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár