Ostromjátékra készülnek Budán
2009. augusztus 23. 18:53 MTI
Ostromjáték, kopjások bemutatója, borkóstoló, íjászat és gyermekprogramok is várják az érdeklődőket augusztus 28. és 30. között a budai Várban a Buda Eliberata elnevezésű rendezvényen.
Korábban
A látványos családi szórakoztató program idején az 1686-os ostrom korát idéző katonai tábor rendezkedik be a budavári Újvilág kertben, ahol a látogatók belekóstolhatnak a várat ostromló csapatok életébe, megcsodálhatják a fényűző török sátrak világát, s részt vehetnek korabeli konyha bemutatón is.
Buda falai alatt 1686 őszén két birodalom és szövetségeseik néztek szembe egymással. A 10 ezer fős török csapat két hónapon keresztül elszántan védte a várat a 60 ezer fős keresztény had ellen, a kor haditechnikájának legjavát felvonultatva. A háromnapos hagyományőrző várfesztivál a 17. századi csata emlékezetes pillanatait idézi fel előadások és különböző bemutatók segítségével: a közönség próbára teheti ügyességét az íjászatban, részt vehet borkóstolón és az ostromjáték mellett megtekintheti a többi között a Salföldi kopjások és a Bornemissza János Hagyományőrség és Dabasi Tüzérek bemutatóját is.
A kisebbeket kézműves foglalkozások, íjászat, játszóház és lovagoltatás szórakoztatja. Pénteken a belépés díjtalan, szombaton és vasárnap gyerekeknek ingyenes, a felnőtteknek 500 forint a jegy ára. "A rendezvény célja a budai Vár visszafoglalása emlékének megőrzése és a magyar történelmi hagyományok ápolása. A rendezők a program bevételéből egy várőrséget szeretnének kialakítani, amely a külföldi példáknak megfelelően turisztikai látványosságként is növelné a Vár látogatottságát" - olvasható a szervezők közleményben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.