Romkocsma lehet a Várkert Bazárból
2009. május 27. 11:03 MTI
A város legpatinásabb "romkocsmája" lehet a Várkert Bazár - írta a Népszabadság. Az épületegyüttest kezelő Budavári Kht., a napokban írt ki pályázatot, miután többen jelezték, megnyitnák és szabadtéri vendéglátóhelyként hasznosítanák az egykori Budai Ifjúsági Park területét.
Korábban
A lap szerdai számában megjelent cikkben Szőke Balázs, a kht. igazgatója szerint az ifipark területe kiadható lenne, de ehhez el kellene végezni bizonyos állagvédelmi munkákat. Ha ezeket a leendő üzemeltető vállalja, akár működhetne is a hely. Nem műemlék-felújítást várnának el, hanem a veszélyes részek megerősítését vagy szakszerű visszabontását, olyan mértékig, hogy a helyet használni lehessen. Az üzemeltető három évre kapná meg a volt ifiparkot, amely persze nem működhetne egészen úgy, mint régen: valószínűleg koncerteket sem tarthatnának benne. De egy kellemes, kiülős, bárzenés hely talán lehetne belőle.
Mezős Tamás, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöke nem tartja elképzelhetőnek, hogy jelenlegi állapotában hasznosítsák a Várbazárt. Az állagvédelmi, veszélyelhárítási munkák vagy például megfelelő vizesblokk kialakítása, amely munkák a használatot lehetővé tennék, becslése szerint százmillió forintba kerülnének: nem valószínű, hogy ekkora befektetés három év alatt megtérülne a bérlőnek.
A lap emlékeztet arra, hogy az ifiparkot 1984-ben azért zárták be, mert életveszélyessé vált. Egy ledőlő kőballusztrád 1980-ban halálos balesetet okozott. Azóta sokat pusztult az épület, az egykori pergola kőoszlopai például fatámasztékkal állnak már csak, de több már úgy sem, mert annyira tönkrement, hogy inkább lebontották. Egy statikai vizsgálat tíz évvel ezelőtt a Várkert Bazár udvarára felvezető rámpát is használhatatlannak minősítette. Teljesen rossz az épület szigetelése, vízelvezetése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.