Trák borászatot tártak fel a bolgár régészek
2009. február 11. 08:47 MTI
Háromezer éves trák borászatot tártak fel bolgár régészek. A Jagnevo község melletti ókori létesítmény öt négyzetkilométeres területet foglalt el, s közel 180 kőkádat foglal magában.
Az antik létesítményben ókori borkóstolási szertartást rendeztek, ahol a vendégek görög szerzők leírásának megfelelően a vörös nedűt hígítatlanul, egy szalmaszálon keresztül kortyolgatták. Tervezik "eredeti" trák borok előállítását is ősi receptek alapján: már több bolgár borászat jelezte részvételi szándékát a programban.
A hellén írók feljegyzéseiből tudunk legtöbbet az antik világ szőlészeti és borkészítési fortélyairól. A legkiemelkedőbb szakíró Theophrasztosz (i.e. 371-287), Arisztotelész tanítványa volt. Ő említi meg a sorokban rendezett szőlőtőkék módszeres metszését, valamint a mustnál és bornál használt anyagokat.
Ilyenek voltak a musthoz adott méz, só és a gyanta, amelyeknek a cukortartalom-emelésnél és a tartósításnál volt szerepük. Külön figyelmet érdemel a gyanta, amely a ként helyettesítvén kivédi annak kellemetlen mellékhatásait, nevezetesen a fejfájást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap