Fazekasok lakták a legrégibb barlanglakásokat
2009. január 27. 14:44 MTI
A legkorábbi ember által készített barlangházakat, valamint magántulajdonú fazekasműhelyeket fedezték fel Kínában - a leletek korát 5500 évesre becsülik.
Korábban
A Senhszi (Shaanxi) tartományban, Hszian (Xi,an) városától 20 kilométerre lévő házsor négyéves feltárás eredményeként került a felszínre. A 17 barlanglakás i.e. 3500 és 3000 között épült. A barlangházakat a késő újkőkori Jangsao-kultúra népe lakta. A Sárga-folyó mellett kifejlődött kultúrát a kínai civilizáció egyik legfőbb forrásának tartják, a civilizáció leginkább festett mintákkal és állatfigurákkal díszített vörös cserépedényeiről ismert.
A barlangházak mindegyike 10 négyzetméter alapterületű volt, s két helyiségből állt: az egyiket a sziklába vájták, az elülső szoba falait pedig valószínűleg faanyagból építették, és sárral tapasztották be. A régészek az égetőkemencéket is feltárták, ahogy rábukkantak a cserépedény tárolására szolgáló barlangokra, s megtalálták a korabeli szerszámokat, valamint a kész árut is. "A legtöbb barlangház mellett megtalálták az áruraktárt. Meggyőződésünk szerint ezeket a házakat fazekasok lakták" - vélekedett Vang Vejlin (Wang Weilin), a Senhszi Régészeti Intézet igazgatója, az expedíció vezetője.
A korábban Kínában feltárt újkőkori településeken a fazekasműhely a családok közös tulajdonában volt. "Itt megtaláltuk a legkorábbi bizonyítékát annak, hogy bizonyos csoportok fazekasságra szakosodtak, vagyis már létezett munkamegosztás. A cserépedények tárolására szolgáló barlangok viszont a magántulajdon megjelenésére utalnak" - magyarázta a régész.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap