Önégető fiatalokról az Emlékpontban
2009. január 14. 16:48
Eleven fáklyák üzenete címmel emlékeznek január 16-án, pénteken 17 órakor a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeumban Jan Palach-ra, Bauer Sándorra és Moyzes Mártonra. Az önégető fiatalok tette máig hat, égő áldozatuk negyven év után is kérdések sorát veti fel. Ezekre a dilemmákra keresi a választ az Emlékpont rendezvénye.
Korábban
40 évvel ezelőtt, 1969. január 16-án egy cseh egyetemista kisétált Prága főterére, a Vencel térre és az ország védőszentjének szobránál felgyújtotta magát. Jan Palach így tiltakozott a szovjet csapatok bevonulása és a kommunista diktatúra ellen. Tettét két magyar fiatal követte: 4 nappal később Bauer Sándor Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében gyújtotta meg a testére csavart nemzetiszínű zászlót, míg Moyzes Márton 1970-ben Erdélyben, a brassói pártház előtt választotta az önkéntes máglyahalált.
Jan Palach, filozófia szakos egyetemista, végső elkeseredésében elevenen elégette magát. Cselekedetét politikai felkiáltójelnek szánta. A halálát követő sokk különös reakciót váltott ki. A temetési menetet Prága utcáin óriási tömeg kísérte. Nem voltak politikai beszédek. Az emberek szinte vallásos tisztelettel fogadták Palach halálát.
Az évfordulóhoz kapcsolódóan mutatják be az Emlékpont Múzeumban Donáth Péter „J. P. [Jan Palach] emlékezetére" című festményét. A művész 1969-ben, nem sokkal Palach önként vállat máglyahalála után készítette el művét. Bizarr jelenségként a Kádár-korszak egy hivatalos kiállításán is bemutathatták a politikai mementó gyanánt létrejött tűzvörös-gyászfekete alkotást.
A kiállítás helyszíni, nyilvános vitáján egy férfi, nyilvánvalóan provokatív céllal, megkérdezte a művészt: ki az a J.P.? Donáth széles mosollyal a kérdező felé fordulva válaszolt: "Janus Pannonius" – noha mindenki tudta, hogy a J.P. monogram a hős Jan Palach-ot takarja. A művész e szellemes válaszának köszönhetően a Palach-ra emlékező mű a tárlat része maradhatott a kommunista diktatúra Magyarországán.
A „J. P. emlékezete"-festményt Gulyás Gyula filmrendező mutatja be az érdeklődőknek. Ezt követően vetítik le a filmrendező „Idézés Jan Palach emlékezetére" című dokumentumfilmjét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap