Amit a szélesvászon 2008-ban elbírt
2008. december 30. 09:36
2008 nem a nagyszabású történelmi eposzok éve volt, ennek ellenére elég sok produkció készült a múlt kisebb-nagyobb eseményeiről. A hazai helyzet továbbra is kiábrándító: a magyar mozikban főként a külföldön már hónapokkal ezelőtt DVD-n is megjelent filmekkel találkozhattunk. Most - szigorúan szubjektíven - a legérdekesebb historikus produkciók közül válogattunk, amelyek egy része csak később kerül az itthoni filmszínházakba.
Frost/Nixon
Az amerikai mozikban már korábban bemutatott Frost/Nixon az év egyik legnagyobb dobása: a David Frost tévériporter és Richard Nixon egykori amerikai elnök között 1977-ben lefolytatott, hazugságokkal és intrikákkal teli beszélgetés alapján írt színdarabból A Da Vinci-kód rendezője, Ron Howard varázsolt mozifilmet. A politikai dráma felvezetésében azt láthatjuk, hogy miként jutottak el 1977 nyarán az interjúig, amelyben Nixon mintegy korábbi hazugságai betetőzését szerette volna elérni azzal, hogy tisztára mossa magát a Watergate-ügy csúsztatásaiban játszott szerepe miatt. Ehhez lett volna kiváló eszköz az elnök szerint felkészületlen és amatőr showman, aki viszont nem hagyta magát, és szembeszállt az újbóli népszerűségre vágyó politikussal. A pazar színészi játékkal előadott kamaradarab január végén érkezik a magyar mozikba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.