Szudáni szobrokkal fejtenek meg egy ősi nyelvet
2008. december 18. 08:02 MTI
Három ókori szobrot fedeztek fel Szudánban, s a régészek reményei szerint a leletek révén sikerül megfejteni az afrikai kontinens egyik legősibb nyelvét.
Korábban
Az Ámon istent megtestesítő három kőkost az i.e. 300 és i.sz. 450 között létező Meroitikus Királyság idején alkották. A szobrokat három hete egy homokdűne alatt fedezték fel Ámon templomának feltárása során, a meroitikus korból származó piramisok közelében: a félszáznál is több gránit síremlék, amely Kartúmtól 200 kilométerre északra található, egyike az ország fő idegenforgalmi nevezetességének.
Az ásatásokat irányító Vincent Rodot szerint mindhárom szobron meroitikus írás látható: a feliratok Afrika szubszaharai övezetének legősibb nyelvén íródtak. "Ez egyike az utolsó ókori nyelveknek, amelyet még nem értünk. El tudjuk olvasni a szöveget, nincs gondunk a betűk kiejtésével sem, ám képtelenek vagyunk megérteni a szöveget, eltekintve néhány hosszú szótól és a személynevektől" - nyilatkozta Vincent Rodot.
Mint rámutatott, el-Hasszában, az egykori meroitikus város feltárása során felfedezett szobrokon található szöveg az első komplett uralkodói dedikáció, korábban csak szövegtöredékeket fedeztek fel ebből a korszakból. Véleménye szerint a szavak értelmének megfejtését elősegítheti, amennyiben összevetik a feliratot a hasonló uralkodói dedikációs szövegek töredékeivel.
Vincent Rodot szerint a feltárások, amelyeket a francia külügyminisztérium finanszíroz, kulcsfontosságú információt szolgáltathatnak egy kevéssé ismert király, bizonyos Amanakharekerem uralkodásáról, aki szerepel a kosokra vésett feliratban. "Az ásatások megkezdése előtt mindössze négy olyan dokumentumot ismertünk, amely említést tesz az uralkodóról. Még azt sem tudjuk, hogy hol nyugszik a király, akinek jelentőségét csak most kezdjük megérteni" - nyilatkozta Vincent Rodot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. Reformáció és katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Színlelt emberrablás mentette meg Luther életét a birodalmi átok kimondása után
- A leves, amely megállított egy háborút
- Saját pénzén, pápai elismerés nélkül alapította meg egyetemét Pázmány Péter
- A kapitalizmus fejlődéséhez is hozzájárultak Kálvin János tanai
- Luther Mártont majdnem agyonütötte egy villám, megfogadta, ha túléli, szerzetesnek áll
- Eleinte nem akart egyházszakadást, később már Antikrisztusnak nevezte a pápát Luther
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap