Titkos dokumentumok a bezárt kórházakból
2008. december 10. 13:59 MTI
17. századi orvosi könyvek mellett titkos pártdokumentumokat is találtak a bezárt kórházakban - derült ki egy háttérbeszélgetésen. Az értékes dokumentumokat most válogatják szét, majd leltározzák őket. Az sem elképzelhetetlen, hogy Sigmund Freud pszichiáter bécsi feljegyzései közül is előkerül néhány.
Korábban
Érdekes és értékes tárgyakra, köztük felbecsülhetetlen értékű műalkotásra, valamint kordokumentumokra bukkantak az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet (EKI) munkatársai a korábbi egészségügyi vezetés által bezárt kórházakban.
Kárpáti Zsuzsanna, az EKI főigazgatója egy háttérbeszélgetésen elmondta: még tisztázatlan a sorsa annak a Róth Miksa által készített mozaik ólomüvegablaknak, amely az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) épületét díszítette. Az ablakot szakemberrel kiszedették és egy főváros melletti raktárban őrzik. A főigazgató reméli, hogy - ha az Egészségügyi Minisztérium ebbe beleegyezik - a jövőben létrejövő egészségügyi dokumentációs központ épületét díszítheti a műalkotás.
17Szintén az OGYK könyvtárában, egy lezárt szekrényben találtak rá azokra a 17. századi orvosi, gyógyszerészeti könyvekre, amelyeket valószínűleg az izraelita hitközség által létrehozott - az OGYK elődjeként működő - zsidókórház alapításakor adományoztak magánszemélyek.
Kárpáti szerint a Semmelweis Egyetem szerette volna megszerezni az OGYK könyvtárát, ezekkel az értékes kőnyomatokkal együtt, ám amikor kiderült, hogy az EKI - mint az OGYK vagyoni jogainak jogutódja - azt nem akarja odaadni, az egyetem lemondott a könyvtárról. Az Állami Egészségügyi Központ szintén bejelentette igényét a könyvtárra, az Országos Rabbiképző és Zsidó Egyetem pedig a zsidókórház alapításával összefüggő könyvekre.
A könyvek leltározása, szétválogatása folyamatban van. Az EKI dönti majd el, hogy az értékes könyveknek mi lesz a sorsa. Ha az EKI gondozásában maradnak, akkor valószínűleg ezek is a dokumentációs központban kapnak helyet. A főigazgató szeretné, ha ezek a könyvek közkinccsé válnának, kutathatóak lennének.
Kárpáti elmondta azt is, hogy az OGYK épületében pártjegyzőkönyveket, titkosított pártdokumentumokat, régi MSZMP-s papírokat és a Fidesz kerületi szervezetének alapításkori dokumentumait találták meg. Ezeket is biztonságos helyre szállították, a napokban vizsgálják meg, kit illetnek ezek a dokumentumok.
Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) padlásán a századfordulóból származó betegpapírokat találtak az EKI munkatársai. Vannak ezek között olyan dokumentumok, amelyek a bécsi pszichiátrián is kezelt páciensek adatait tartalmazzák, némelyik papíron a beteg fényképével. Szakemberek feltételezik, hogy ezek között a dokumentumok között fellelhetők Sigmund Freud neurológus, pszichiáter bécsi feljegyzései is. Az iratok feltárása folyamatban van - mondta a főigazgató.
Kárpáti Zsuzsanna értékes kordokumentumoknak tartja a megtalált iratokat, és azt sem tartja kizártnak, hogy ezeket is közkincsé teszik. A főigazgató közölte, az OPNI-leltárral januárban, az OGYK leltárával pedig februárra végeznek a készletgazdálkodási intézetnél. A bezárt, megszűnt intézmények leltárvagyonát a Magyar Nemzeti Vagyongazdálkodási Zrt.-nek kell átadni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.