Az amerikai őslakosok örökségére emlékeztek
2008. december 1. 12:41
A Hálaadás utáni nap az Egyesült Államokban hagyományosan a Nemzeti Örökség Napja nevet viseli, és ennek keretében idén első alkalommal tisztelegtek az őslakosok előtt. Minderre azonban csak elméletileg került sor, ugyanis a Kongresszus késlekedése miatt nem volt idő bármilyen megemlékezést megszervezni.
Korábban
Az őslakosok örökségének elismerését 2001-ben kezdeményezték az oregoni mescalero apacsok leszármazottai, Frank Suniga vezetésével. A cél a nemzeti nap elismertetése volt, amelyhez sikerült megnyerni a többi indián törzset képviselő szervezetet is. A javaslat végül a Kongresszus elé került, majd annak megünneplését a Nemzeti Örökség napjára tették.
A határozat az őslakos kultúra mellett kiemelte a hadseregben szolgálók érdemeit, illetve a Hálaadás napja kapcsán az is szóba került, hogy a korábbi üldözések ellenére Amerika mennyit köszönhet a törzseknek. A megemlékezési napot kiharcoló szervezetek azonban nem érik be ennyivel, és kampányt indítottak az Őslakos Amerikaiak Öröksége Napja állandóvá tételéért, és éves megünnepléséért. Az azonban egyelőre nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, hogy azt november negyedik péntekén üljék meg. Az Amerikai Indiánok Nemzeti Kongresszusának vezetője szerit ugyanis a Hálaadás sokak számára a mai napig ellentmondásos.
A Hálaadás napján hagyományosan arra az 1621-es lakomára emlékeznek, amikor az angol telepesek és a wampanoag indiánok hálát adtak az adott év terméséért. A béke azonban törékeny volt, és a formálódó Egyesült Államok hamar szembekerült a földjét védelmezi próbáló őslakosokkal.
A megemlékezés idén a jó szándék ellenére is botrányba fulladt: mivel a javaslat csak az utolsó pillanatban ment át, így nem volt idő bármilyen ünnepséget vagy rendezvényt szervezni. Az őslakosok így magukban emlékeztek - ahogy azt évszázadok óta teszik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.