Elrablásától félt a spanyol diktátor
2008. december 1. 07:56 Times Online
Franco tábornok lánya szerint apja évekig attól tartott, hogy Hitler utasítására el fogják rabolni, ugyanis Spanyolországot ezzel behúzhatták volna a második világháborúba.
A jelenleg 82 éves Carmen Franco Polo elmondása szerint apja 1940-ben, mielőtt találkozott volna Adolf Hitlerrel, három helyettest nevezett ki, akik esetleges elrablása esetén a helyére léptek volna.
Amikor Franco 1940-ben Franciaország déli részére, a spanyol határhoz közeli Henday-be látogatott, három tábornokot vezetett ki, hogy azok elrablása esetén vegyék át a hatalmat, és semmiképp se engedjék, hogy az ország belesodródjon a világháborúba. A félelem nem volt alaptalan: IV. Károly spanyol uralkodót 1808-ban hasonló tárgyalásokon Napóleon utasítására vették őrizetbe. Polo emlékei szerint apja nagyon ideges volt, és nyoma sem volt annak a könnyedségnek, amely a későbbi, Mussolinival való megbeszéléseket jellemezte. Ez talán amiatt is lehetett, hogy Franco kezdettől ellenezte a világháborút, így már Lengyelország 1939-es megszállását sem fogadta el, mondván az Spanyolországhoz hasonlóan katolikus állam.
A nő erről a Spanyolországban a napokban megjelent, „Apám, Franco” című könyve kapcsán mesélt. Eszerint apja a második világháború végén a csapatai nagy részét a tengerpartokra vezényelte, mert akkor már attól is tartott, hogy a szövetségesek lerohanhatják az ő országát is. Mindezt annak ellenére tette, hogy a könyv szerint mindvégig jó kapcsolatot ápolt Winston Churchillel. Nem volt szívélyes a barátság az amerikai elnökkel, aki szerinte gyűlölte Francót.
A könyv egy beszélgetésfüzérre épül fel, amelyeket Jesús Palacios spanyol történész, és a téma amerikai szakértője, Stanley G. Payne folytattak vele. Ezek során kiderült, hogy Polo még mindig élénken őrzi apja emlékét, és nem véletlen számít a mai napig a spanyol szélsőjobb által ikonikus alakként tisztelt személynek.
A könyv legnagyobb részét személyes, családi emlékek töltik, ki, így olvashatunk a családi nyaralásokról, vagy éppen arról, amikor Eva Perón látogatásakor közösen dolgoztak egy pápának írt levélen, amelynek tartalmát pont Franco oldotta fel, és tette kevésbé kritikussá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap