Tízmillió forintért kelt el a Micimackó-vázlat
2008. november 5. 13:15 MTI
Lehet, hogy a tigrisek nem szeretik a mézet, a gyűjtők viszont úgy tűnik, igen. Egy keddi londoni aukción ugyanis 31200 fontért (közel tízmillió forintért) kelt el E. H. Shepard, a Micimackó kuckója illusztrátorának A tigrisek nem szeretik a mézet című rajza.
Korábban
Az illusztráció az 1928-ban megjelent Milne-könyvben szerepelt, a most kalapács alá került változat viszont feltehetően előbb készült, a mérete is nagyobb. A képen Micimackó éppen a mézesbödönbe dugja a mancsát, Tigris és Malacka pedig érdeklődéssel figyeli az együgyű medvebocsot.
A Bonham's aukciósház szakértői mélyen alábecsülték a mű értékét, amikor legfeljebb 20 ezer fontos (6,3 millió forint) bevételt jósoltak. A mesés árat végül egy telefonon licitáló német gyűjtő fizette ki a rajzért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.