Előkerültek a Kristályéjszaka romjai
2008. november 5. 08:02
Hetven évvel ezelőtt, 1938 novemberében Hitler rohamcsapatai brutális támadást intéztek a németországi zsidóság ellen: a Kristályéjszaka során a zsidó üzleteket szétrombolva vittek el minden mozdíthatót. Egy izraeli újságíró a pusztítás maradékait nemrég egy Berlin melletti szemétdombban fedezte fel.
Korábban
A hét évtizeddel ezelőtti pusztítás során a keretlegények Németország egész területén tomboltak: több ezer zsidó üzletet semmisítettek meg, több száz zsinagógát gyújtottak fel és több tucatnyi zsidót megöltek, míg ezreket koncentrációs táborokba hurcoltak. Egy Berlin környéki szemétdomb azonban még most is őrzi az 1938. november 9-i éjszaka emlékét – állítja egy izraeli zsurnaliszta.
A Spiegel című német lapban Jaron Svoray számolt be a Berlintől északkeletre, egyórányi autóútra lévő felfedezésről. Az újságíró ott éppen Hermann Göring egykori rezidenciájának történetét kutatta, amikor egy helyi lakos felhívta a figyelmét a pogromok során elpusztított zsidó épületek odaszállított romjaira. A hulladékhegyek egy nagyjából négy futballpályányi területre terjednek ki. Egy régi térkép szerint a térséget 1900 óta szemétlerakónak használták, az utolsó szállítmányok pedig 1935 és 1940 között érkeztek oda.
Svoray egy gyors helyszíni szemle után több olyan tárgyat is talált, ami alátámasztotta a beszámolót, így egy Dávid-csillaggal díszített zöld üveget, amelyet a kor zsinagógáiban használtak. A kutató most a német kormányzathoz fordult, hogy rendeljék el a terület hivatalos vizsgálatát. A kutatásba a Háárec című izraeli napilap szerint saját megfigyelőivel az Izraeli Gettóharcosok Múzeuma is beszállna.
A kristályéjszaka (németül Kristallnacht) egy Franciaországban szolgáló német diplomata meggyilkolása miatt megtorlásként elrendelt, központilag megtervezett és irányított, országos zsidóellenes erőszakhullám volt Németországban 1938. november 9-10-én. A zavargások során több tucat zsidót megöltek, zsinagógák és zsidó üzletek százait rombolták le, gyújtották fel, de a rendőrség nem avatkozott az eseményekbe. Nevét a betört kirakatokból szertehulló szilánkokról kapta.
Svoray neve onnan is ismerős lehet, hogy az 1990-es években fél évig élt a német neonácik között, majd „Hitler árnyékában” címmel könyvet, és filmet készített „élményeiből”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca
- Kémfilmbe illő tervekkel próbálta elérni Fidel Castro bukását az Egyesült Államok
- Hivatalosan máig nem született béke észak és dél között a Koreai-félszigeten
- Kezdeti hátránya ellenére az Egyesült Államok végül megnyerte az űrversenyt
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- Richard Nixon mellett sok más amerikai elnököt is ellátott tanácsaival Henry Kissinger
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.