Mítosz a kubai rakétaválság tengeri konfrontációja
2008. július 14. 12:03
A Kennedy-kormányzat tanácsadói tévesen állították, hogy a kubai rakétaválság idején az amerikai hadihajók "szemtől szembe" kerültek volna a szovjet rakétahordozó hajókkal.
Korábban
Dean Rusk mondása sokáig a kubai rakétaválság lényegét példázta - azt az erőpróbát, amely a hűvös és fiatalos amerikai elnök és a érzelmei által vezetett, kockáztató kommunista diktátor között zajlott. A hidegháború ezen meghatározó eseménye még a mostani elnökválasztási kampányban is feltűnik: Barack Obama az Amerika ellenségeivel folytatott párbeszédet hangsúlyozza, míg McCain a kudarcba fulladt 1961-es bécsi Kennedy-Hruscsov találkozót emeli ki.
Robert F. Kennedy így ír erről az epizódról: "10:00 óra múlt néhány perccel. McNamara, védelmi miniszter bejelentette, hogy két orosz hajó, a Gagarin és a Komiles, csak pár mérföldre van a karantén határától. A két hajót még dél előtt meg kellene állítani. Az elvárás az volt, hogy legalább az egyik hajót 10:30 és 11:00 óra között fel kell tartóztatni".
A szovjet hajózási feljegyzések szerint Hruscsov öt, már Kuba közelében járó hajónak engedélyezte, hogy folytassa útját. Mivel ezek a hajók csak néhány órányira voltak a legközelebbi kubai kikötőtől, csak kevés esély volt arra, hogy az amerikai hadihajók felfedezik őket. A hajók között volt az atomtölteteket szállító Alekszandrovszk, és kísérőhajója, az Almatijevszk, amely október 23-án hajnalban kötött ki La Isabela kikötőjében. A három másik hajó a Divnogorszk, a Dubno és a Nyikolajevszk volt.
A szovjet vezető azt is elrendelte, hogy négy, atomtorpedóval felszerelt szovjet tengeralattjáró maradjon az amerikai blokád vonalának közelében. A nem hadi felszerelést szállító hajók és olajszállító hajók folytatták útjukat Kuba felé. A szovjet feljegyzések szerint a 16 rakétahordozó hajó visszafordulását elrendelő parancsot október 23-án kora reggel adták ki. Ez megegyezik az amerikai haditengerészet és a CIA későbbi rekonstrukciójával.
Annak ellenére, hogy később felfedezték, hogy a szovjet hajók már távol vannak a blokád vonalától, Robert Kennedy pontosan leírja, milyen volt a hangulat a Fehér Házban október 24-én. Az ExComm (a Nemzetbiztonsági Tanács Végrehajtó Bizottsága) tagjai meg voltak győződve arról, hogy az összeütközés elkerülhetetlen. Különböző ellentmondó hírek érkeztek a blokád vonaláról. Délután 5:00 órakor John McCone, a CIA igazgatója, azt jegyezte fel, hogy "délelőtt 10:35-kor próbáltak kapcsolatba lépni a Kimovszkkal, és a hajó megfordult, amikor szembe találta magát egy amerikai hadihajóval".
A Fehér Ház aggodalmát fokozta egy szovjet tengeralattjáró jelenléte a blokád körül. A Foxtrot kódnevet kapó tengeralattjáró parancsnoka Nyikolaj Sumkov volt. Az amerikaiak először október 23-án délelőtt 11:04-kor észlelték, de a Nemzetbiztonsági Hivatal elektronikus eszközei már valószínűleg korábban észrevették. A tengeralattjáró megfigyelő tornyán a 945. szám volt olvasható. A Pentagon kérésére az amerikai külügymnisztérium október 24-én reggel arról értesítette Moszkvát, hogy mélyvízi bombákkal kívánja felszínre kényszeríteni a szovjet tengeralattjárókat. A Foxtrottot végül az Essex hordozó hozta a felszínre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap