A műgyűjtők kedvelik az 1848-as fegyvereket
2008. június 19. 15:18
Az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából jelentősen megnőtt a kor fegyvereinek ázsiója is.
Korábban
A BÁV Aukcósház Mesélnek a műkincsek (MAM) című sorozatának harmadik előadásán Moró Lajos, a magyarországi fegyvergyűjtő társadalom egyik legismertebb alakja sokszínű és izgalmas áttekintést adott az antik fegyverkereskedelemről, miközben több érdekes aktualitásra is felhívta a figyelmet.
A befektetői kör az elmúlt években például megváltozott: eltűnt a gyűjtői kör középső rétege, melynek következtében vagy a maximum 100 ezer forintos műtárgyakat keresik, vagy befektetési céllal az egy millió forint felettieket. Szakértői körökben is egyre inkább azt tapasztalják, hogy nehezebb eladni a 200-300 ezer forint árkategóriában mozgó fegyvereket.
Ugyancsak óriási lett a népszerűsége az orosz gazdaság szárnyalásának köszönhetően az antik orosz fegyvereknek. A volt Szovjetúnióban annak idején agyonlőtték azt, akinél fegyvert találtak, meséli Moró Lajos neves műgyűjtő és kereskedő, mostanában azonban újra felkapott lett az antik fegyver. Amit annak idején a cár bukása után elhordtak az országból, most kerül vissza Európából, ez a folyamat pedig továbberősíti a keresletet.
A már 40 éve európai és távol-keleti fegyvereket gyűjtő szakértő a filmesek és a fegyvergyűjtők világa közötti meglepő összefüggésekre is rávilágított. A filmgyárak a filmekhez ugyanis sokszor készíttettek másolatokat antik fegyverekről, a rendszerváltás után azonban a filmgyári raktárakat széthordták, melynek eredményeképpen a másolatok nagy része bekerült a műkereskedelembe. Ezért nagyon körültekintően kell megbírálni ezen műtárgyak eredetiségét, jelzi Moró Lajos.
A MAM keretében a BÁV Aukciósházban a közönség kézbe is vehette a szóban forgó fegyvereket, különös tekintettel minden fegyvergyűjtő álmára, az eredeti "Madonnás szablyára". A Madonnás szablyát Mária Terézia magyar huszár tisztjei viselték. A kb. 4-5 cm széles, egyedi magyar szablyán Szűz Mária, kettős kereszt, és Magyarországot éltető latin felirat látható. Egy kifejezetten szép barokk tárgyról van szó, mely ötvös tárgyként is gyönyörű, és rendkívül keresett, magyarázza a szakértő.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap