Titokzatos kövek emelkedtek ki a Kinneret-tóból
2008. június 18. 15:15
Titokzatos kövekből álló szabályos oszlopsort fedeztek fel a Kinneret-tó mostanra kiszáradt partvonalán, amelynek építői illetve rendeltetése egyaránt ismeretlenek.
Korábban
Az emberkéz készítette oszlopok, amelyek csak nemrég, a vízszint kétméteres apadásával váltak láthatóvá, egymástól 30-30 méterre, 3,5 kilométer hosszan húzódnak végig a tó keleti partján. A köveket felfedező Gál Icáki szerint a mintázat egy `lenyűgöző jelenség`, és egy hatásos építkezés nyomait mutatja.
Bár a köveket tudományosan még nem vizsgálták meg, több elmélet is született már azok rendeltetésével kapcsolatban. Az egyik szerint a római uralom alatta a térségben virágzó Szusszita és Gadara ókori városai közti határvonal maradványai, míg mások szerint apró őrtornyok vagy kisebb épületek romjai lehetnek, illetve azt is elképzelhetőnek tartják, hogy halászhálókat száríthattak rajtuk.
Icáki nevét a történészek és régészek is jól ismerik: elsőként találta meg Gamla erődjének maradványait, ahol a zsidó háború alatt helyi harcosok csaptak össze a római légiósokkal. Szerinte a régészeknek a most talált oszlopokat is alaposan meg kell vizsgálni, és így talán sikerülhet az építés időpontját is megállapítani. Mindezek ellenére azonban azzal is tisztában van, hogy az is előfordulhat, hogy sosem fejtik majd meg a titokzatos kősor titkait.
A térségben nem az első szenzációs felfedezés: tavaly például Mirjám prófétanő rejtőzködő kútját vélték felfedezni a tó partvidékén. A történelem folyamán időnként előtűnő forrás a Biblia szerint Mózes népének az életet jelentette sivatagi vándorlásuk során.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek 18:05
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága 16:05
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő 15:05
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát 09:50
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György 09:05
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap