Késik az M43-as út régészeti feltárása
2008. május 22. 16:00
Bár a tervezett M43-as autópálya területén végzendő régészeti munkák előkészítése már februárban befejeződött, a feltárás a hiányzó engedélyek miatt egyelőre nem kezdődhet meg.
Korábban
Mostanra ugyan kitűzték a régészeti nyomvonalat, de továbbra is hiányzik az egyik alapszerződés. Ez a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) és a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat között kellene, hogy létrejöjjön, és ez határozza meg a régészeti munkát. Míg ez hiányzik, a Csongrád megyei szakemberek nem dolgozhatnak - magyarázta Zombori István.
A feltárásra alkalmas hónapok közben gyorsan telnek, ha hamarosan aláírják a szerződéseket, akkor is nyár vége a legkorábbi időpont, mikor elkezdődhet az érdemi munka. Október végén, november elején azonban az idei évre be is kellene fejezni a feltárást, miután az időjárás akkor már nem teszi lehetővé a munkát - tette hozzá a múzeumi vezető.
A csaknem 300 ezer négyzetméteres területet érintő feltárásra tizenkét teljes, végigdolgozott, aktív hónapot kértek a régészek pályázatukban, ez összesen másfél-két évet jelent - mondta el Lőrinczy Gábor, a múzeum régészeti osztályvezetője. A munka során 22 lelőhelyet határoztak meg, melynek feltárásában hét csapat dolgozik majd. A kijelölt terület 24 kilométer hosszú és hetven méter széles.
Lőrinczy Gábor beszámolt arról is, hogy ugyanakkor máris sikereket hozott a jövőbeli stratégiai gáztározó, illetve az ukrán magyar határ és Algyő között épülő gázszállító vezeték mentén február vége óta folyó feltárás. Az eddigi munka során a múzeum régészei találtak egy avar és egy szarmata temetőt, valamint bronzkori és Árpád kori település nyomaira is bukkantak. Az ötvennégy lelőhelyből eddig negyvennégyet tártak fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap
- Lincoln elnök második beiktatásán vehettek részt először színes bőrű vendégek tegnap
- Végül bizánci provinciává süllyedt a vandálok rettegett afrikai királysága tegnap
- Színházi előadások mellett bűntények helyszíne is volt a legendás Hungária Fürdő tegnap
- Nemcsak az érdek, hanem a szerelem is erősítette Mária Terézia és Lotaringiai Ferenc házasságát tegnap
- Fogolytársaival memorizáltatta legjobban sikerült verseit Recsken Faludy György tegnap