Szobrot kapott az űrutazó kutya
2008. április 13. 16:00
Lajka kutyának, az első űrutasnak állítottak szobrot a moszkvai katonai repülési és űrkutatási orvostudományi intézet közelében, ahol a kutyát felkészítették az útra.
Korábban
Ennek ellenére Lajka jelentős mértékben hozzájárult az űrkutatás fejlődéséhez - hangsúlyozta a szobor leleplezésekor az intézet vezetője, Igor Usakov. Repülése bizonyította ugyanis be, hogy egy fejlett élőlény túléli a súlytalanság körülményeit, és adatokkal szolgált az élő szervezet világűrbeli működésére és állapotára nézve. Nélküle és társai nélkül nem indulhatott volna az űrbe első emberként Jurij Gagarin 1961. április 12-én a Vosztok űrhajón.
Izsevszkben nemrégiben már felavatták a Zvjozdocska (Csillagocska) nevű eb szobrát: ő volt az első élőlény, aki az űrből sikeresen visszatért a földre. Egyben a hatodik kutya volt az űrben, de az előtte repülők űrhajóin nem volt leszálló modul, így azok nem tértek vissza.
Lajka emlékművét az intézet kutatói javasolták, s eredetileg november 3-án akarták leleplezni, de végül csak pénteken, az űrkutatás napja kapcsán került rá sor. A két méter magas emlékmű egy rakétafokozatot, egy emberi tenyeret s rajta a kiskutyát ábrázolja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap