Reneszánsz kerámiákat rejtett Beatrix hozománya
2008. március 28. 17:00
A 4x a reneszánszról című kiállítás-sorozat harmadik eseményeként nyílt meg az Iparművészeti Múzeumban a Beatrix hozománya - Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara című tárlat.
Korábban
Mátyás király felesége, Aragóniai Beatrix már 1476-os házasságkötésük előtt ismerte és kedvelte az itáliai eredetű majolika tárgyakat, melyek a korszak legfontosabb itáliai központjai, Pesaro és Faenze termékei voltak. Mátyás budai udvarában műhelyt létesített itáliai mesterek részvételével, s edényeken kívül a királyi palotában majolikapadlók is készültek. A budai udvar leletei mellett az uralkodó egyéb magyarországi székhelyeiről is jelentős leletanyag került elő.
Az Iparművészeti Múzeum kiállításán a közönség egy több mint ötszáz csempéből álló majolikapadlózatot is láthat, amelynek tervét Leonardo da Vinci rajzai nyomán készítették. A tárlat jelentős darabjainak számítanak a Medici-kárpitok is, amelyekről szólva Szilágyi András kurátor elmondta: 20 darabos volt az eredeti kollekció, amelyet a Puttók játékai alcímmel illettek. Szárnyas gyerekfigurák játszanak önfeledten a kiállításon bemutatott négy kárpiton, amelyek a megrendelő X. Leó pápa személyére utaló attribútumokat is hordoznak.
A Beatrix hozománya - Az itáliai majolikaművészet és Mátyás király udvara című kiállítás június 30-ig látható az Iparművészeti Múzeumban, a Medici-kárpitokat és a majolikapadlózatot azonban egészen december 31-ig megtekintheti a közönség.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.