Churchill volt az első ember a Holdon
2008. március 28. 11:00
Nem kell megijedni, az állítás nem igaz, ezt "csupán" az angol diákok egyharmada gondolja így - derül ki a legújabb oktatási felmérésekből.
Korábban
Irány a Hold? |
A hiányosságok azonban nem voltak igazán meglepőek - írta a Daily Telegraph angol napilap. Egy múlt havi felmérésből az derült ki, hogy a brit tinédzserek negyede úgy gondolja, hogy Churchill egyáltalán nem létezett, és a nevet ők inkább kötötték a szigetországban is látható biztosítási reklámban bólogató kutyához, mint a világháborús vezetőhöz.
Ezt sokan azért is találták felháborítónak, mert a 2002-ben lefolytatott "Legnagyobb brit" szavazáson Sir Winston Shakespeare-t, John Lennont, és I. Erzsébetet megelőzve lett közel félmillió szavazattal az első. A szakértők szerint a kérdés mögött az angol történelemoktatással kapcsolatos viták állnak, így a szinte naponta megjelenő újabb és újabb felmérésekkel a felek épp aktuális álláspontjukat próbálják alátámasztani. Egy pár napja közzétett felhívásban például a pedagógusok az iraki háború valóságának bemutatását szeretnék elérni, míg egy másik kampányban a történelmi dátumok helyett a készségfejlesztés fokozását szorgalmazzák.
A mostani felmérésben 1400 gyereket kérdeztek, és a történelmi tesztek mellett kiderült, hogy azok minden bizonnyal csillagászati ismeretekből is megbuknának. Ötből két gyerek ugyanis azt hiszi, hogy a Mars bolygót a csokiról nevezték el, míg egyharmaduk szerint a Föld nem is nevezhető bolygónak. Az persze bizakodásra adhat okot, hogy többségük szeretne jóval többet tudni az asztronómiáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- A maja villámisten ritka szobra került elő Mexikóban
- Szokatlan játékokkal múlatták az időt az Újvilág őslakosai az európai hódítás előtt
- Feláldozott emberek maradványait találták meg egy maja romvárosban
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap