Reneszánsz épületeket látogathatunk a Kulturális Örökség Napjain
2008. március 19. 16:00
A 2008. szeptember 20-21-én megrendezésre kerülő Kulturális Örökség Napjainak központi témája a reneszánsz év rendezvényeihez kapcsolódik.
Korábban
Az Európa Tanács védnökségével mostanra már negyvennyolc országban rendezik meg az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő örökségi napokat. A program célja, hogy a nagyközönség figyelmét ráirányítsa az épületek értékeire, azokéra is, amelyek máskor részlegesen, időlegesen, illetve csak a társadalom egyes rétegei által látogathatók, esetleg folyamatosan zárva vannak. A hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén megrendezett esemény során országszerte sok száz ilyen épület és helyszín kapuja nyílik meg a látogatók előtt.
A megnyitandó épületeknek, helyszíneknek nem kell feltétlenül védett (mű)emlékeknek lenniük, korukra, funkciójukra nézve sincs semmilyen követelmény, de természetesen nagyobb számú érdeklődőt vonzanak akkor, ha sajátos esztétikai vagy jelentős történeti értékük van. A szervezők fontosnak érzik továbbá a kortárs építészet, tájépítészet, népi- és ipari emlékek kiemelkedő alkotásainak, feltárt régészeti lelőhelyek, temetők megismertetését is.
A látogatás élményét fokozhatja az épületekben, helyszíneken folyó tevékenység, valamint az ott található művészi alkotások, bútorok és eszközök, régészeti leletek, esetleg a különleges épületszerkezetek, díszes homlokzatok, védett fák, növények megismertetése is. Érdemes a helyszíneken, és a megtervezett útvonalon vezetést tartani, vezetőként pedig szakembereket vagy olyan önkénteseket bevonni, akik az adott helyet jól ismerik. Sokan vannak, akik szívesen megosztják tudásukat másokkal - például a több idővel és tapasztalattal rendelkező nyugdíjasok, de érdemes bevonni az újdonságokra szívesen vállalkozó fiatalokat, diákokat is.
Egy épület, helyszín látogathatóságát bárki kezdeményezheti. A vendégek fogadása önként vállalt szolgálat, a kezdeményezőknek természetesen szabad döntésére van bízva, hogy mekkora részt tesznek ingyenesen bejárhatóvá. A szervezők azt szeretnék, hogy aki ezúton tudomást szerez a Kulturális Örökség Napjai rendezvényről, népszerűsítse azt, s helyi szinten (a lakosság, helyi önkormányzat, turisztikai iroda, művelődési központ, helytörténeti kör, iskola, múzeum és más szakmai és civil szervezetek bevonásával) kezdeményezze és vegyen részt a szeptember 15-16-i események megszervezésében!
További részletek, tájékoztató és jelentkezési lap
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.