Lerombolnák az amerikai történelem ikonikus börtönét
2008. március 9. 15:00
A San Francisco közelében egy szigeten álló börtön 1934 és 1963 között működött, a rabok egyszemélyes minicellákban éltek, megszökni csaknem lehetetlen volt.
Korábban
A referendum kiírására Da Vid 18 ezer aláírást gyűjtött össze, ami 10 ezerrel meghaladja a szükségest. Terve részleteit ugyan nem ismertette az aláírókkal, nekik csupán arra a kérdésre kellett válaszolniuk igennel vagy nemmel, hogy akarják-e, hogy a város megvásárolja a szövetségi kormány tulajdonában lévő szigetet, de senki sem maradt alulinformált, mivel sajtó és a tévé mindenről tudósított.
Az Alcatrazt 1963-ban Robert Kennedy igazságügy-miniszter záratta be, egyszerűen azért, mert túlságosan magasak voltak a fenntartási költségei. Viszonylag rövid működése alatt híres bűnözők voltak lakói, köztük Al Capone, a "gépfegyveres" George Kelly, vagy a "madárembernek" nevezett Robert Stroud, akiről Clint Eastwood készített filmet.
A lerombolását ellenzők egyébként azzal is érvelnek, hogy a börtönnek bezárása után az 1960-as években a polgárjogi harcban is fontos szerepe volt: 1969 novembere és 1971 júliusa között az elismertetésükért harcoló, több észak-amerikai törzset képviselő indiánok foglalták el: így akartak tiltakozni az őseikkel a 19. században kötött egyezmények washingtoni megszegései ellen, és azt tervezték, hogy a börtön helyén indián kulturális és spirituális központot, múzeumot, valamint egy ökológiai intézetet hoznak létre. A mostani elképzelések nem állnak nagyon távol ettől.
Az orvosi végzettségű Da Vid számos, a világbékét célzó művészeti fesztivált és kollektív meditációt szervezett az elmúlt 30 évben, alapítványa, a The San Francisco Medical Research Foundation készítette el a világ első New Age zenei katalógusát. Ő alapította meg 1984-ben az Emberi Ökológia Pártját, amelyet "mindenki egészségének és szabadságának szentelő holisztikus politikai pártnak nevezett el", majd ebből nőtt ki 1995-ben a hasonló célkitűzésű új szervezete, a Fény Pártja.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.