Lou Reed zenét írt a nankingi mészárlásról
2008. február 27. 10:00
A 20. század egyik legbrutálisabb tömegmészárlása zenei inspirációt hozott: a múlt év végén bemutatott Nanking című filmhez az idős mester írt új számokat.
Korábban
A nankingi mészárlásra 1937-ben került sor, amikor a japán hadsereg december 13-án elfoglalta Kína akkori fővárosát, Nankingot. A tisztek tudomásával és részvételével folyó mészárlás azonnal elkezdődött: a japán katonák nőket, gyerekeket és polgári személyeket gyilkoltak le korábban elképzelhetetlen brutalitással a hetekig tartó vérontásban. Az áldozatokat bajonett-gyakorlatokra használták, kibelezték, leöntötték benzinnel és felgyújtották, vagy szamurájkarddal fejezték le. Nem volt ritka az élve eltemetés sem. Egyes tisztek azon versenyeztek, ki tud ugyanannyi idő alatt több embert lefejezni.
A tavaly decemberben Kínában is bemutatott dokumentarista film néhány, a helyszínen dolgozó európairól és amerikairól szól, akik Nanking Schindlereiként, egy "biztonsági zóna" létrehozásával több százezer ember életét mentették meg. A filmben a túlélők emlékeit egykori fotók, filmfelvételek és játékfilmes betétek teszik átélhetővé. Nem ez az egyetlen alkotás a témában: egy hamarosan elkészülő mozifilm John Rabe diplomáciai embermentését mutatja be, míg egy nacionalista japán dokumentumfilm egész más szempontból járta körül a témát.
A film zenéjét hivatalosan Philip Marshall és a Kronos Quartet jegyzi, ám az alkotás drámaisága Lou Reedet is megihlette - tudhatjuk meg a vegyeskazetta blogból. Az ott is megtalálható számokról van szó: a Gravity egy rendkívül monoton, egyakkordos darálás, leginkább Lou kísérletezőbb korszakait idézi. A Safety Zone pedig a megszokott lúrídes, csengő-bongó gitárkíséretes szám, akár a Magic and Losson is szerepelhetett volna, ami azt jelenti, hogy Lou az elmúlt 15 évben nem változtatott dalszerzői és hangszerelési gyakorlatán.
A film egyébként a kritikusok részéről igen pozitív fogadtatásban részesült, így csak bízhatunk abban, hogy előbb-utóbb valamilyen formában nálunk is látható lesz majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Kiváló művész, de nehéz ember volt Gustaf Gründgens, Mephisto ihletője 15:10
- Egész évben változatos sportok helyszínéül szolgált a régi Városliget 15:05
- Az évszázad összecsapásának bizonyult az oszmánok elleni lepantói ütközet 14:20
- Picasso egyik alkotása lehet a hatvan éve egy pincében megtalált festmény 12:20
- Báthory Zsigmond arcképével nyílt meg a Nemzeti Múzeum új kiállítása 11:20
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap