Tovább vizsgálódhat az ügynökbizottság
2008. február 21. 18:00
A kormány az ügynökbizottság kérésére három hónappal meghosszabbította a testület eredetileg március végéig tartó mandátumát.
Korábban
Az ügynökbizottság létrejöttét az MSZP és az SZDSZ a koalíciós megállapodás kiegészítésében rögzítette. A miniszterelnök tavaly júliusban kérte fel az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság tagjait, amely szeptemberben tartotta alakuló ülését.
A testületet Kenedi János kutató vezeti, tagja Varga László történész, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián történész, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente történész, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán történész, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária történész, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, Baráth Magdolna, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa.
A független szakértői bizottság feladata, hogy listát készítsen azokról az iratokról, amelyek a rendszerváltás előtti titkosszolgálatok tevékenységéhez kapcsolódnak, és amelyeket még nem adtak át az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. A bizottság feladata az is, hogy javaslatot tegyen arra, miként javíthatóak az állambiztonsági iratok kutathatóságának, illetve az adatokhoz való hozzáférésnek és az adatok nyilvánosságra hozatalának feltételei.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.