Halálsugarakkal kísérletezett az elfeledett feltaláló
2008. február 12. 16:00
Nikola Tesla volt a 20. század első igazi "őrült tudósa": ő találta fel a váltakozó áramot, de halálsugarakkal, időutazással és az emberi agy emlékeinek kutatásával is foglalkozott.
Korábban
Az ismeretlen géniusz
Nikola Tesla 1856. július 10-én született a ma Horvátországhoz tartozó szerb Smiljanban. A grazi és a prágai műegyetemen tanult. Grazban ismerte meg a Gramme-féle dinamót, amely fordított irányban villanymotorként működött. Kidolgozott egy váltóáramú meghajtást, később, Budapesten fogalmazta meg a forgó mágneses mező elvét, ez lett a váltóáramú gépek alapja, majd indukciós motort tervezett. Ezek voltak a váltóáram első hasznosítási kísérletei.
Tesla szerepében David Bowie |
1885-ben George Westinghouse, a vasúti légfék feltalálója, a pittsburghi Westinghouse Electric Company vezetője megvásárolta Tesla váltóáramú dinamóinak, trafóinak és motorjainak szabadalmi jogait. Ezután nagy verseny indult Edison egyenáramú szisztémája és a Tesla-Westinghouse-féle váltóáramú rendszer között, ez az utóbbi győzelmével végződött.
Hamarosan vállalatot alapított, de főleg árnyfényképezőkkel kísérletezett, mint később Wilhelm Röntgen. A szénszálas izzót, az elektromos rezonanciákat, a világítás lehetőségeit is kutatta. Bemutatóin a saját testén átvezetett árammal próbálta eloszlatni a váltóárammal kapcsolatos félelmeket. 1891-ben feltalálta a róla elnevezett tekercset, amelyet ma is használnak a rádiókban és tévékben. Tesla egy 30 ezer Hz-es generátort is épített, az ezzel működtetett ívlámpák zümmögése megszűnt, fényük egyenletesebb lett. Az év során amerikai állampolgárságot kapott.
Róla nevezték el a nagyfeszültségű és nagyfrekvenciájú váltakozó áramot, amelyet az elektroterápiában alkalmaznak, ezt a Tesla-féle transzformátorral állította elő. 1893-ban a chicagói világkiállítás kivilágítását az ő rendszerével oldották meg. A siker nyomán kapott megbízást a Niagara-energiarendszer kialakítására, 1896-ban már az ő erőműve látta el energiával Buffalo városát. 1898-ban távirányítással kormányzott hajót mutatott be. 1899-ben Colorado Springsben felismerte, hogy a Föld vezetőként használható, s bizonyos frekvenciákon érzékenyen reagál az elektromos rezgésekre.
Tesla több nyelven, így szerbül, horvátul, csehül, angolul, franciául, németül, magyarul, olaszul és latinul beszélt folyékonyan. Egész életében kényszerbetegségek gyötörték, több nagyon különös fóbiától és kényszerképzettől szenvedett: életét a hármas szám bűvöletében élte le, megszállottan rajongott a gyöngy fülbevalókért, kiemelten kényes volt a higiéniára és tisztaságra is. Nem szerette a kerek tárgyakat, és irtózott mások hajának megérintésétől is.
Ha valami nem tetszett neki, kegyetlenül kifejezte ellenszenvét: így lenézte a túlsúlyos embereket, és keményen kritizálta azt is, ha valaki nem öltözött divatosan. Séta közben számolta a lépteit, étkezés közben mindig megbecsülte az elfogyasztott étel térfogatát. Ha ez nem sikerült valami vagy valaki miatt, akkor már nem érezte jól magát, ezért egyedül szeretett enni.
Megszállottan rajongott a galambokért, a feljegyzések szerint különleges magokat rendelt, és azzal etette őket a Central Parkban, és néha még a hotelszobájába is magával vitt párat. A legjobb barátjának Mark Twain írót tartotta, akivel igen sok időt töltöttek együtt, ám élete vége felé kapcsolatuk megromlott, és ezért a halálsugarakkal is rajta akart kísérletezni. Sosem nősült meg, sőt cölibátust fogadott, mondván az önmegtartóztatás jobban segíti őt tudományos kísérleteiben. Sok nő próbálta felhívni magára a figyelmét, ám sikertelenül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap