2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kiásták a rebellis császár arany pénzérméit

2008. január 28. 11:00

Két, a szakemberek által rendkívül fontosnak nevezett arany pénzérme került elő, amely némi információval szolgálhat a kevéssé ismert, 3. századi rebellis római hadvezérről.

A két aranypénzt egy farmer ásta ki  Nottinghamshire és Derbyshire körzetében - olvasható a The Times című angol napilap online kiadásában. A pénzeket Carausius, gall származású római hadvezér verette, aki i.sz. 286-ban, vagy 287-ben császárra kiáltotta ki magát.

Maximianus császár, miközben a germán törzsek elleni hadjáratokkal volt elfoglalva, Carausiust bízta meg az északi flotta irányításával, illetve a kalózok legyőzésével. Carausius adminisztrációja azonban bizonyos pénzügyi szabálytalanságokat követett el. A hadvezér, hogy elkerülje a büntetést, császárnak kiáltotta ki magát és átvette Britannia és Észak-Gallia felett az uralmat.

Mivel Maximianust még mindig a germán fenyegetés kötötte le, ezért a frissen kinevezett Constatius Chlorust küldte Carausius ellen. Constantius Chlorus előbb visszafoglalta Galliát, s 293-ban már átkelőben volt Britanniába, amikor hírét vette, hogy Carausius testőrhadának parancsnoka, Allectus meggyilkolta az ellencsászárt. A lázadást azonban a rómaiaknak csupán 296-ban, Allectus legyőzésével sikerült leverniük Britanniában.

A két aranypénzt jelenleg a British Múzeumban vizsgálják. A farmer nevét nem közölték, mivel a régészek feltárásokat akarnak végezni azon a területen, ahol a pénzdarabokra rábukkant.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár