Összeesküvést szőttek az olasz kommunisták ellen

Aldo Moro 1976-ban

A dokumentumokra az Angol Állami Levéltárban egy olasz kutató akadt rá, és azokból egy igen nagyszabású, ideges és kapkodó összeesküvés rajzolódik ki az angol külügyminisztérium, a Brit Nemzetközösség diplomatái és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter között, illetve az akcióban a brüsszeli tisztviselők mellett a Vatikán is részt vett volna. A tervet több hónappal az 1976-os olasz parlamenti választások előtt dolgozták ki.

A dokumentumok szerint a külügy megalapozottnak látta félelmeit: a két évvel később a Vörös Brigádok által meggyilkolt olasz kereszténydemokrata vezető, Aldo Moro ugyanis már akkor is egy gyenge kormányzatot vezetett, és a PCI korábban már jelentősen előretört a helyhatósági választásokon. Az 1976 júniusára időzített parlamenti választások során első alkalommal merült fel, hogy átvehetnék a hatalmat. A külügy szerint "ha a kommunisták bekerülnek az olasz kormányba, az katasztrofális következményekkel járhat, különösképp a NATO és az EGK számára".

Az iratokat a La Repubblica című olasz napilap is ismertette, és azokból kirajzolódik, hogy a CIA egy titkos hírszerzői hálózatot hozott létre Olaszországban, hogy azzal is felkészüljön a lehetséges hatalomátvételre. A Gladio hadművelet nevet viselő akciót az olasz katonai hírszerzés egykori feje tervezte meg, aki az 1950-es évektől a Központi Hírszerző Ügynökségnek dolgozott. A papírok szerint az akcióba az MI6 és más NATO-országok hírszerző szervezeteinek ügynökeit is bevonták.

Az angol iratok szerint a brit kormányzat több tárgyalást folytatott a lehetséges puccs anyagi támogatásáról. Egy 1976. május 6-án kelt irat az "Államcsíny támogatásának terve vagy más felforgató akció" címmel került iktatásra, és abból kiolvashatjuk, hogy "bár a puccs egy váratlan fejlemény, ám azt elméletileg elő lehet segíteni... azt minden bizonnyal a hadsereg és a rendőrség jobboldali szárnya hajtaná végre". A leginkább radikális megoldás az olaszok NATO-ból való kizárásával is számolt, ez azonban nagyon komoly csapás lett volna, hiszen a félsziget támaszpontjai nagyon fontosak voltak a hidegháborúban.

A The Times című brit napilapnak az 1974-76 közötti római brit nagykövet, Sir Guy Millard az eset kapcsán elmondta, hogy semmit sem tudott egy esetleges államcsínyről. Szerinte ugyanis "még csak fel sem merült, hogy a kommunisták győzhetnek, mert az olaszok tudták, hogy azzal elszigetelnék magukat az amerikaiaktól". Sir Guy 1976 októberében távozott Rómából, négy hónappal a választások után, amikor a kommunisták épphogy csak alulmaradtak: a szavazatok 34,3 százalékával másodikak lettek a 38,7 százalékot megszerző kereszténydemokraták mögött. A nagykövet szerint "ha volt is ilyen terv, azt a külügy soha nem osztotta meg vele, így az olyan titkos lehetett, hogy még a diplomaták sem tudhattak róla".

A félelmek nem voltak alaptalanok, ám az ezek elleni megoldások is igen etikátlanok voltak: 1967-ben katonai junta vette át az uralmat Görögországban, 1974-ben pedig katonai puccs számolt le a portugál diktatúrával. 1975-ben Harold Wilson, a brit miniszterelnök arról beszélt az újságíróknak, hogy attól tart: az MI5 puccsot szervez ellene. 1981-ben Antonio Tejero Molina alezredes is puccsot kísérelt meg Spanyolországban, ám János Károly erélyes fellépésének köszönhetően mindez alig 22 óráig tartott.