2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pártviszállyal kezdődött a prágai tavasz

2008. január 4. 13:00

Negyven évvel ezelőtt, 1968. január 5-én Antonín Novotny leváltásával és Alexander Dubcek megválasztásával megkezdődött a "prágai tavasz".

A cél az emberarcú szocializmus volt

Az 1968 januárjában elindult megújhodási, reformfolyamat feltételei az ötvenes évek végétől érlelődtek Csehszlovákiában, s alapvetően a háború utáni sztálinizmus bukásával és kritikájával, a csehszlovák gazdaság mélyülő válságával, a cseh-szlovák viszonyban meglévő feszültségekkel és a nemzetközi - a kelet-nyugati kapcsolatokban is - akkoriban tapasztalt enyhüléssel kapcsolhatóak össze. A kommunista párton belül a Novotny vezette konzervatív csoport mellett egyre inkább megszólaltak a mérsékeltebb irányzat képviselői is, akik úgy vélték, hogy a válsághelyzetből való kiutat a társadalmi-gazdasági reformok jelenthetik.

Dubcek, Koszigin és Brezsnyev

A megenyhült társadalmi légkörben már 1967-ben, különösen a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség, valamint a Csehszlovák Írók Szövetségének kongresszusain nyíltan elhangzott a szabad és pluralista véleménynyilvánítás követelménye, valamint a CSKP politikájának éles bírálata. Novotnyék akkor még erőteljesen közbeléptek, néhány írót kizártak a szövetségből és a pártból, s betiltottak néhány irodalmi hetilapot. A rendszer azonban észrevehetően egyre idegesebb volt, aminek egyik bizonyítéka, hogy 1967 őszén a prágai Strahov diáknegyedben gumibotos kommandókat vetett be az áramkiesések miatt az utcán tiltakozó fiatalok ellen.

Antonín Novotny, a párt első titkára és köztársasági elnök ugyanakkor 1967-ben vérig sértette a szlovákokat botrányos viselkedésével túrócszentmártoni (Martin) látogatásakor. Történelmi paradoxon, hogy Novotny leváltását a reformfolyamatot nyilvánosan elindító januári pártplénumon az a Vasil Bilak szorgalmazta a legerőteljesebben, aki a "prágai tavasz" eltiprása utáni "normalizációs" időszak egyik legfőbb alakítója lett.

Novotny

Alexander Dubcek személyében első ízben került Csehszlovákia Kommunista Pártjának az élére szlovák politikus. Az akkor 46 éves, sokak által gyenge, határozatlan politikusnak tartott Dubceknek rövid időn belül sikerült megnyernie a közvélemény támogatását, és az 1968-as reformfolyamat jelképévé vált.

Márciusban Novotnyt az államfői tisztségéből is menesztették, s Csehszlovákia új elnöke Ludvík Svoboda, hadseregtábornak, második világháborús hős lett. Oldrich Cerník lett az új kormányfő, míg a parlament élére Josef Smrkovskyt választották. A megújhodási folyamatnak új keretet, új lökést adott áprilisban a CSKP Akcióprogramjának az elfogadása, amely koncepcionálisan megfogalmazta a reform politikai és gazdasági céljait. A gazdaságban például néhány piaci elem is megjelent. Az alapvető cél azonban nem a mai pluralista politikai berendezkedés és a piacgazdaság volt, hanem az "emberarcú szocializmus".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár