Meghal Ovidius római költő
2004. május 21. 03:09
A Fekete-tenger partján fekvő Tomiban (ma: Constanta) letöltendő száműzetésében meghal Publius Ovidius Naso. Ovidius Kr. e. 43-ban született. Gazdag édesapja politikai pályára szánta, ezért a legjobb neveltetésben részesült. Őt azonban a költészet érdekelte. A szerelem művészete (Ars amatoria), a Corinnához írt erotikus elégiái, a Szerelmek (Amores), valamint ünnepi naptára (Fasti), az Átváltozások (Metamorphoses) nagy hírnevet szereztek neki. Augustus császár döntése (Kr. u. 8.), melynek értelmében el kellett hagynia Rómát derékba törte pályáját. Nem lehet tudni pontosan, mi volt az uralkodó döntésének az oka. Egyes vélekedések szerint Ovidius verseinek szellemisége összeegyeztethetetlenek voltak a császári fenséggel, mások amellett foglalnak állást, hogy a költő valamilyen végzetes hibát követett el. A barbárok lakta településen való élet valóságos kínszenvedést jelentett Ovidius számára, azonban könyörgését Tiberius császár is figyelmen kívül hagyta. Tomiban keletkeztek az 5 könyvből álló Tristia c. elégiái, illetve a Levelek Pontusből (Epistulae ex Ponto) című négy könyve. Ovidius volt az első olyan költő, akinek művészetében megrendült az aranykori irodalom harmóniája. Ovidius nagy hangsúlyt fektetett költeményei nyelvi játékára, szellemességére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky 2025.01.05.
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei 2025.01.05.