Elárverezték Munkácsy szalonképeit
2007. december 18. 17:00
Fokozott izgalom kísérte a Virág Judit Galéria téli aukcióját, hiszen egy kiemelt minőségű anyagot vittek kalapács alá. A legnagyobb várakozás két Munkácsy Mihály szalonképet kísért.
Korábban
Teát öntő nő, 1879 |
A dekoratív életkép középpontjában Munkácsyné édesapjának ülő-alvó alakja látható, míg a baloldalon egy fiatal nő gyerekeket terelő mozdulatától válik mozgalmassá a jelenet. Ezért a sokszor reprodukált, és legutóbb a Nemzeti Galéria Munkácsy tárlatán kiállított képért 50 millió forintról indult a licit és 180 millió forintnál koppant érte a kalapács.
Nem sokkal marad el mögötte a Teát öntő nő című olajjal fára festett jelenet. Amely, bár önálló műként is befejezett, reprezentatív darab, Munkácsy egyik legszebb szalonképéhez, a Délutáni látogatáshoz készült tanulmány. Festésmódja Munkácsy legjobb korszakának jegyeit mutatja. Az 1879-es évszámot viselő táblakép mindeddig csak egy fekete-fehér fotóról volt ismert. A most előkerült festmény kikiáltási árát 40 millió forintban állapították meg és 90 millió forintért kelt el.
Magyarországon Munkácsy Mihály a legnépszerűbb, legismertebb festő. Gyűjteményes kiállításán, a Magyar Nemzeti Galériában, 2005-ben, rekordot döntött a látogatók száma. Munkácsy az utóbbi évtized műkereskedelmének is a legkeresettebb mestere.
A hazai aukciós piac legmagasabb leütési árait tartalmazó listát négy évig egy Munkácsy-alkotás vezette, a Poros út, amelyet 220 millió forintért a Mű-Terem Galéria árverezett 2003-ban. A további Munkácsy rekordok: A baba látogatói, 160 millió forint, (Mű-Terem, 2003), Két család, 75 millió forint (Mű-Terem, 2004), Társalgás, 70 millió forint (Kieselbach, 2006).
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap