Brezsnyev kitartásra buzdította Nixont
2007. október 30. 18:00
1974 augusztusában, amikor Richard Nixon már a lemondáson gondolkodott, Leonyid Brezsnyev szovjet vezető egy titkos üzenetben morális támogatásáról biztosította az amerikai elnököt
Korábban
Dobrinyin feljegyzései szerint Brezsnyev azt üzente az amerikai vezetőnek, hogy "minden bizonnyal sokan vannak, akik szerint nem bírja a nyomást és megtörik, ám önnek nem lehet szándékában megadni nekik ezt az elégtételt".
Válaszában Nixon lassan és megfontoltan válaszolt, ugyanis szerinte "az összes külföldi, és szövetséges vezető közül egyedül az ő (azaz Brezsnyev) szavai tartják benne a lelket" - írta a nagykövet. Nixon egészen odáig ment az ügyben, hogy 1974-re egy találkozót szervezett Brezsnyevvel Moszkvába, ám ekkorra már meg voltak számolva Fehér Házban töltött napjai, és augusztusban le is mondott.
Az egyedülálló kapcsolat kezdetei 1969-re nyúlnak vissza, amikor a nagykövet arról számolt be feletteseinek, hogy az amerikai elnök a konfrontáció helyett inkább a békés megoldások híve lenne. Bár Dobrinyin szerint a fennálló ellentéteket Nixon sem hidalhatta át teljesen, táviratában mégis annak a meggyőződésének adott hangot, hogy bár az elnök is az amerikai érdekek kiharcolásának híve, a kompromisszumképes ügyekben mégis lehetőség lesz vele tárgyalni.
David Geyer, az iratokkal foglalkozó amerikai történész szerint a most bemutatott dokumentumok egy példátlan hidegháborús kapcsolatot érzékeltetnek, és a másik szuperhatalom szemszögéből biztosítanak egyedülálló bepillantást az amerikai belpolitikai helyzetbe.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Farmernadrágot sem viselhettek a Budai Ifjúsági Parkban szórakozó fiatalok 19:05
- Egész életükben futottak a törvény elől a középkor legendás banditái 18:05
- Roosevelt segítségével menekült el hazájából a pszichoanalízis megteremtője 16:05
- Máig rejtélyek övezik az Omega zenekar megalakulásának történetét 14:20
- Izgalmas kísérletekkel és előadásokkal készül a Szegedi Tudományegyetem a Kutatók Éjszakáján 12:20
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál 11:20
- A Sztálin-szobor felállításának ürügyén pusztították el a kommunisták a Regnum Marianumot 08:20
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak tegnap