Önkéntesek tisztítják Szádvár romjait
2007. október 5. 15:00
2006 októberében egy baráti társaság, mely az ország különböző részein lakó várbarátokból áll, úgy döntött, hogy összefog a Szögliget szomszédságában lévő vár megmentésének érdekében.
Korábban
A hivatalos szervek megkeresése, majd az azt követő megbeszélések után 2006. októberének végén elkezdődött az első tevékeny hétvége, mely további lendületet adott a célok eléréséhez. Akkor sikerült a délnyugati részt megtisztítani, és sor került a falakon belül néhol derékig érő aljnövényzet levágására is. A fárasztó munkanap után a szervezők úgy döntöttek, nem állnak meg, és megalakították a Szádvárért Baráti Kört, és egységesen elfogadták azokat a célokat és feladatokat, melyek a vár megóvását szolgálják.
A korábbi sikeres hétvégék után idén ősszel is folytatódik a vármentés: 2007. október 21-22-én várják az önkénteseket a hegycsúcsra. A lelkes várbarátoknak a munkásruha és kesztyű elengedhetetlen lesz, találkozó mindkét reggel Szögligeten a Szalamandra-háznál, reggel 1/2 8-8 között. További részletek a [email protected] illetve a www.szadvar.hu címen találhatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- A szovjet vezetés paranoiája 1983-ban majdnem a harmadik világháború kirobbanását okozta 19:05
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap