Átépítik a horogkereszt alakú katonai bázist
2007. október 2. 18:00
A Pentagon 600 ezer dollárt fordít arra, hogy a politikai korrektség jegyében átépíttessen egy kaliforniai katonai bázist, amelynek épületei madártávlatból horogkeresztre emlékeztetnek.
Korábban
A horogkeresztet formázó bázis miatt már hónapok, sőt évek óta tiltakoztak egyes szervezetek, eredménytelenül. Az ügyben az hozott fordulatot, hogy a Google Earthnek köszönhetően a széles körű online publikum is tudomást szerzett a haditengerészet szvasztika alakú építményéről, és élénk vita alakult ki az ügyben. A Pentagon végül meghajolt a Rágalmazásellenes Liga nevű zsidó érdekvédelmi szervezet követelése előtt és az épületek, a terep átrendezéséről döntött.
Az ABC portáljának hozzászólói szerint "észveszejtő", hogy a haditengerészet 600 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintnak megfelelő összeget) költ arra, hogy a barakk "politikailag korrektebben nézzen ki", főleg miután az épületek alakja 40 éven át senkit sem zavart. Mások azt írták, hogy a komplexum nemcsak horogkeresztre emlékeztet, hanem pontosan olyan, mint amilyen a náci szimbólum volt, és ez nem lehet a véletlen műve.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap