2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Brit kommandósok rabolták el a nácik tudósait

2007. szeptember 10. 12:00

Saját terveikhez igazították a német gazdaságot

1946 novemberében például három Bios-tag kopogtatott egy idős asszony ajtaján, hogy kiszedjék belőle a 4711. számú híres kölnivíz receptjét. Amikor az asszony rosszul lett, azzal fenyegették, hogy börtönkórházba viszik. Másnap felhívták, és újra próbálkoztak.

A ma 86 éves Julia Draper volt a T-Force egyetlen női és civil tagja, ő segített a német tudósok felkutatásában. Véleménye szerint az angolokat legalább annyira foglalkoztatta a náci hadititkok megismerése, mint a brit ipar versenytársának számító német szellemi tőke megkaparintása. "A legtöbb kérés a háborús irodától (War Office) érkezett, de iparvállalatoktól is kaptunk megbízásokat. Ezek a tudósok jelentős érdemeket értek el munkájuk során, sokat tanulhattunk tőlük." Elmondása szerint a tudósokat akaratuk ellenére tartották fogva, és szállították Angliába.

Néhány német kétségkívül önként segített, de többségük kényszer hatása alatt cselekedett. Az iratok tanúsága szerint az elfogott szakembereket egy Frankfurt melletti angol-amerikai internáló táborba, vagy angliai internáló táborokba vitték. A gyakran hónapokig tartó kihallgatások után vagy visszakerültek Németországba, vagy az angol kormány, illetve angol cégek szolgálatába álltak. Az érintett tudósok pontos száma nem ismert. Becslések szerint 1500-an estek áldozatul a kényszerevakuálási programnak, ebből 500 az angol megszállási övezetből került ki.

Az Angliába vitt szakemberek fizetést kaptak: minden tudós heti 15 shillinget kapott szükségletei fedezésére, az otthonhagyottakra azonban - legalábbis kezdetben - senki sem gondolt. 1946 májusában az angol katonai parancsnokság arra kérte a Biost, hogy gondoskodjon a családokról is. 1946 októberében néhány amerikai parancsnok megtiltotta a T-Force-nak, hogy ellenszolgáltatás nélkül vigye el a szzakembereket az amerikai megszállási övezetből. Az angolok végül nagyobb fejadagokat és havi 250 kg szenet biztosítottak az elrabolt tudósok családjainak.

A különleges egységek azonban nem csak tudósokra vadásztak, hanem üzleti titkokra is. "Az angol gyáros megnevezi német versenytársát, és 'meghívja' Angliába (hogy önként jön, az erősen vitatható). Üzletről beszélgetnek, és a németet igyekeznek rábeszélni az üzleti titkok átadására. Ha vonakodik, akkor mindaddig ott tartják, amíg bele nem fárad abba, hogy nem térhet vissza a családjához, és elmondja, amit az angolok tudni akarnak. Így az angol üzletember kb. 6 fontért a német gazdaság legmélyebb titkairól is értesül" - panaszkodott 1947-ben Erich Klabunde, a német újságírók szövetségének vezetője.

A módszer értelmi szerzője Herbert Morrison volt. "A mostani körülmények között az a legfontosabb, hogy a saját gazdasági terveinkhez igazítsuk a német gazdaságot, nehogy szükségtelenül kellemetlen versenytárssá váljon" - mondta Morrison Clement Attlee miniszterelnöknek. A brit külügyminisztérium ugyan óvott attól, hogy "politikailag nem kívánatos" tudósok kerüljenek az Egyesült Királyságba, az ipar vezetői viszont nem riadtak vissza a volt nácik alkalmazásától sem.

Az angolokon kívül az oroszok is fel akarták használni a német tudósok szakértelmét. A franciák előnyös szerződésekkel csalogatták magukhoz a szakmunkásokat, az amerikaiak pedig állampolgárságot ajánlottak azoknak, akiket a legjobban akartak, pl. Werner von Braunnak, a V2 rakétaprogram vezetőjének, aki a Saturnus 5 megépítésével lehetővé tette a holdraszállást.

A német ipar kifosztása az ország újjáépítését veszélyeztette, ezért a brit külügyminisztérium 1947. június 30-ával leállította a programot. Ezután a német tudósok már alkalmazotti szerződést kaptak, azzal a kikötéssel, hogy soha nem beszélnek az élményeikről. A zömmel a repülőiparban, az űrkutatásban és a fegyvergyártásban foglalkoztatott tudósok közül jópáran Kanadába és Ausztráliába kerültek, később már mindenhová mehettek a Szovjetunió és Európa kivételével.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár