Feltárják az első világháború földalatti városait
2007. szeptember 4. 11:00
Közel 90 évvel az első világháború befejezése után brit és belga régészek megkezdték az Ypres (Ypern) közelében létesített, különleges alagútrendszer feltárását.
Korábban
Ypres (németül Ypern) városa az első világháború egyik legvéresebb mészárlását tudhatja magáénak. A négyéves küzdelem során a várost szinte csaknem teljesen elpusztították és a térségben közel félmillió katona vesztette életét. A régészek és történészek szerint a mostani kutatással egyedülálló betekintést nyerhetnek a nyugati fronton küzdő katonák egykori mindennapjaiba. Reményeik szerint az egykori alagutakban maradt ágyak, fegyverek, sisakok, ruházatok a fény és az oxigén hiánya miatt pontosan úgy maradtak meg, ahogy azokat a katonák 1918-ban hagyták.
A Daily Telegraph illusztrációja a Hooge melletti komplexumról |
Miután megtalálták a több tucat kilométernyi alagútrendszer bejáratát Ypres városához közel, a régészek és történészek a múlt héten megkezdték annak feltárását. Elsőként robotokat küldenek le az alagutakba, majd a brit és belga szakértők a víz kipumpálásával száraz lábbal szeretnének belépni az alagútrendszerbe. A szakértők jelenleg három helyre összpontosítanak, és speciális földszkennekerekkel már a kutatás előtt megpróbálják megkeresni a nagyobb termeket.
Az egyik ilyen alagútrendszer Hooge települése mellett található, és egykor ezer katonának jelentett szállást, míg egy másik, Vampire Dugout 1918-ban többször is gazdát cserélt. A legnagyobbnak Hill 60 számított: az Ypres és Menin közti vasútvonalhoz közel akár háromezren is lakhattak benne.
Peter Barton brit történész szerint ezek "a földalatti kisvárosok jó állapotban megmaradt időkapszulák". Az elmúlt években a hasonló alagutak azonban sok problémát okoztak a flandriai hatóságoknak, ugyanis a földalatti falazáshoz szükséges faanyag elrohadásával az alagutak beomlottak, komoly problémát okozva ezzel a fölötte álló épületeknek. Tony Pollard, a Glasgow-i Egyetem Régészeti Kutatórészlegének vezetője szerint igen értékes régészeti lelőhelyekkel állunk szemben, amelyek azonban a pusztulás szélén vannak.
A projekt végén, a vizsgálatok után a megtalált tárgyakat visszaviszik eredeti helyükre, és az alagutakat a konzerválás után újra lezárják majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.