Bizonyíték a tejjel-mézzel folyó Kánaánra
2007. szeptember 5. 12:00
A Héber Egyetem Jeruzsálemi Régészeti Intézetének kutatói Tel Rehovban folytatott ásatásaik során megtalálták a bibliai tejjel-mézzel folyó Kánaán létének első fizikai bizonyítékát.
Korábban
Az Amiháj Mazar vezette régészek a bibliai időszak és egyben a térség első méhkaptárait találták meg a Beth Shean völgyben fekvő - 1997 óta kutatott - Tel Rehovban idén nyáron folytatott ásatásokon. A kaptárakat a bennük és mellettük talált szerves anyagok alapján az i.e. 10. század végére és a 9. század elejére, azaz az első királyok idejére sikerült datálni. Mazar szerint a felfedezés különlegességét az adja, hogy a Közel-Keleten még sehol nem találtak hasonló leleteket.
A helyszínen kultikus tárgyakat, így egy meztelen termékenységi istennőkkel ellátott négyszarvú oltárt is találtak, amely a kutatók szerint a méz és méhviasz előállításához kapcsolódó szertartásokhoz lehetett szükséges.
A méz szó 55-ször fordul elő a Bibliában, és Izrael 16 alkalommal jelenik meg mint "tejjel-mézzel folyó Kánaán". A kutatók eddig úgy gondolták, hogy mindez a datolyából és fügéből kinyerhető mézre vonatkozik, mert a méheket csupán kétszer, és akkor is vadméhekként említették meg. A mostani felfedezés azonban arra utal, hogy a méhészet igen magasan fejlett iparág lehetett az első Templom időszakában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap