Elfogadták a melegek együttélését a középkorban
2007. augusztus 29. 12:00
Egy amerikai történész meglepő bejelentéssel állt elő: 600 évvel ezelőtt a középkori Európában elfogadott és jogilag is szabályozott lehetett a meleg párok együttélése.
Korábban
"A nyugati családszerkezet sokkal változatosabb volt, mint azt ma sokan gondolják" - írta Tulchin a Journal of Modern History című folyóirat 2007 szeptemberében megjelenő számában. Szerinte ugyanis a nyugati jogrendszer változatosságába a melegek együttélése könnyen belefért.
A történész a késő középkori Franciaországból és Közép-Európából olyan jogi szerződéseket mutat be, amelyek az "affrèrement" (testvérség) szó használatával utalnak a különleges viszonyra. A szerződésben a testvérek a házassági szerződésekhez hasonlóan jegyző és tanú előtt együttélést fogadtak, és megosztották egymással vagyonukat. Ezt elsődlegesen persze azok a vértestvérek használták, akik szüleik halála után nem akartak osztozni a vagyonon, inkább az együttélést választották.
Tulchin szerint azonban ilyen jogi szerződést használták a saját nemüket preferáló, egyedülálló férfiak is. Azt persze nem lehet tudni, hogy a kapcsolatok közül melyek voltak szexuális tartalmúak, ám "nem is ez számít, csak az a fontos, hogy szerették egymást, és a közösség ezt jogilag is akceptálta".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap