Mogyorózó melegemlékmű Torontóban
2005. június 22. 12:16
Hevesen vitatott emlékművet emeltek Torontóban egy kétszáz évvel ezelőtt élt bírónak, aki letolatta egy nemi erőszak gyanúsítottjainak nadrágját és saját kezűleg tapogatta végig a nemi szervét bizonyíték után kutatva. A kanadai nagyváros népes meleg közössége hősének tekinti az addig köztiszteletben álló bírót, akit a szokatlan bizonyítási aktus nyomán homoszexuálisként bélyegeztek meg és elűztek városából.
A Skóciából bevándorolt, kereskedő, polgárőr és bíró létezését ma a totális feledés homálya borítaná, ha nem keveredik ebbe a furcsa botrányba. Még az is lehet, hogy nem volt homoszexuális, ám a szokatlan bizonyítási eljárás nyomán tarthatatlan lett helyzete. Wood úgy döntött, hogy önként elmegy Torontóból, amiért cserébe nem indult ellene eljárás "hivatali visszaélés miatt". Az "obszcén" emlékmű megosztja a közvéleményt: sokan furcsállják, hogy egy "perverznek" állítottak szobrot, amely szerintük egyáltalán nem illik a családbarát idegenforgalmi célpontként reklámozott torontói belvárosba, mások szerint viszont aligha kelt különösebb megütközést egy olyan negyedben, ahol mindennapos a kézen fogva sétáló vagy csókolózó egynemű párok látványa.
A városi tanács szerint mindenesetre Wood nem azzal érdemelte ki az emlékművet, hogy mit tett vagy mi volt - még az sem világos, hogy valóban homoszexuális volt-e - hanem azért, ami történt vele: elűzték városából vélt mássága miatt.
A félig közpénzből készült műalkotás a torontói melegnegyed, a Gay Village főutcája, a Church St. déli végének a fényét emeli. Az emlékművel azért is tisztelegnek a torontói melegek a bíró előtt, mert valaha az ő tulajdona volt az a terület, ahol a mai "melegfalu" áll.
(Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- Koszta József eddig ismeretlen alkotására bukkant rá a szentesi múzeum
- Színes programokkal várja az érdeklődőket az Őszi Kulturális Fesztivál Szegeden
- Földrengés és az első világháború is hátráltatta Iványi-Grünwald Béla művésztelepének sikerét
- A keleti táblás játékok világába is elkalauzolja az érdeklődőket az idei PONT fesztivál
- Hetvenes évekből származó fotográfiákat is láthatunk a Mai Manó Házban megnyíló kiállításon
- A Körhinta révén a modern magyar filmet is megismertette a világgal Fábri Zoltán
- Mesejátékok, bohózatok és krimik is szerepelnek majd a kecskeméti színház műsorán
- Klasszikus és könnyűzenei művek is elhangoznak az MVM ZENERGIA koncertjén
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap