Rejtélyes hanyagság a CIA levéltárában
2007. augusztus 23. 15:00
Korábban
Aggasztó kérdések válaszok nélkül
Az információszabadságról szóló törvény (Freedom of Information Act) hatályba lépése után aztán lehetővé vált a kormányzati iratok megtekintése, ekkor a CIA és a Külügyminisztérium több iratot nyilvánosságra hozott. Polk így továbbra is arra törekedett, hogy betekintést nyerjen a többi dokumentumba. 2003 februárjában a Nemzetbiztonsági Levéltár kérvényt nyújtott be a CIA-hoz, hogy megtekinthesse az iratokat. A Levéltár munkatársai abból indultak ki, hogy mivel a gyilkosság óta már igen sok idő eltelt, a CIA ezen információk titkosságát is feloldhatja.
Fotó az egyik "elveszett" iratról |
Thomas S. Blanton, a Levéltár igazgatója, 2006 júniusában további lépéseket tett az iratok ügyében: felkérte a CIA főfelügyelőjét, hogy folytassanak vizsgálatot a hiányzó dokumentumok ügyében. Allen Weinstein ezen a héten közölte a vizsgálat eredményét: a CIA- iratokat megsemmisítették egy rutin eljárás során, ezenkívül a CIA nem tudja, hol vannak az eredeti dokumentumok másolatai, és információjuk sincs arról, hol tárolhatják őket.
A Polk ügy dokumentumainak eltűnése több aggasztó kérdést is felvetett a CIA iratmegőrzési politikájával kapcsolatban. Miért semmisítettek meg olyan dokumentumokat, amelyeket feltehetőleg örökre meg kellett volna őrizniük? Miért nem képes az Ügynökség felkutatni a dokumentumok helyét? Miért tűntek el a Polkra vonatkozó iratok, és másokat miért őriztek meg? Ha a Polk-iratok egy nagyobb rendszer részeként tűntek el, akkor milyen, történelmileg fontos dokumentumok semmisültek meg?
Az információ szabadságáról szóló törvény értelmében kért dokumentumokat hat évvel a válaszadás után meg lehet semmisíteni. Ezt a gyakorlatot több ügynökség is követi, bár alkalmazása igencsak vitatható. Ebben az esetben a fájlok megsemmisítése azt jelentette, hogy az eredeti dokumentumok másolatai, és az eredeti fájlok helyére vonatkozó információk is megsemmisültek. Mivel az elektronikus irattárolás jóval kevesebb helyet vesz igénybe, a jövőben ezeket a dokumentumokat is meg kell őrizni.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Mit tudhatunk valójában a rejtélyes frigyládáról?
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren tegnap
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét tegnap
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát 2024.09.19.