A szemetesből ásták elő a polgárháború emlékeit
2007. július 11. 18:00
A barcelonai történeti múzeumban kiállítás nyílt azokból a fotókból, amelyek az 1936-39 közötti spanyol polgárháborúban a francóista erők mellett harcoló olasz katonákról készültek.
Korábban
Ekkor kiderült, hogy készítőjük egy Guglielmo Sandri néven élő hadnagy volt, igazi nevén Wilhelm Schrefler, aki évekkel korábban olaszosíttatta a nevét egy korabeli motorkerékpár-bajnok nevét felvéve. Az alkalmi osztrák fotóst azonosították azok a túlélő katonák, akikkel a történész találkozott Rómában. Ők emlékeztek arra is, hogy tökéletesen beszélt németül és állandóan fotózott. Schreflet részt vett a második világháborúban is, megsebesült és mint szerény irodai alkalmazott halt meg 1979-ben az észak-olaszországi Vipitenóban.
Di Michele nagyon értékesnek tartja a fényképgyűjteményt, mivel az olasz fasisztáknak a spanyol polgárháborúban való részvételéről kevés dokumentum áll rendelkezésre, annak ellenére, hogy támogatásuk nagyobb volt, mint a németeké vagy a portugáloké. Érthetetlen módon szerepüket alig kutatták, pedig az olasz tábornokok nagy befolyással voltak Francóra, akinek taktikáját állandóan bírálták.
A küzdelmekben több mint 76 ezer olasz harcolt a köztársaságiak ellen. Ebből 43 ezer volt katona, a fennmaradó rész milicistákból, ezer civilből és 313 vöröskeresztesből tevődött össze. A harcokban 3819-en estek el. Az emberi erőnél persze jóval nagyobb volt az a segítség, amelyet Mussolini hadfelszerelésben adott: 759 repülőgéppel, 1801 ágyúval, 1426 aknavetővel, 157 tankkal és 6791 harci repülővel támogatta Franco csapatait.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Évekig nem tudták, hogy kik álltak a Black Tom-szigeten történt robbanássorozat mögött
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján 15:05
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd 12:20
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit 10:21
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre tegnap
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet tegnap
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa tegnap
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására tegnap
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast tegnap