Speyerbe látogattak Attila hunjai
2007. július 5. 13:00 Obrusánszky Borbála
A Niebelungok hazája közelében lévő Speyerben 2008. január 6-ig tart nyitva az Attilát és hunjait bemutató kiállítás.
Korábban
A kiállítás szervezői egész Európából összegyűjtötték a hun emlékeket, így még az alig ismert Moldáviából is láthatunk egy-két nagyon fontos tárgyat. Ezek között van egy bronz varázstükör, ami a belső-ázsiai természeti vallás jelentős eszköze volt, és amelynek párjait Mongol-Altajban ásták ki a régészek. A leletek egy része megtekinthető a kiállítás honlapján is, ahol a hunok különleges életmódjáról, harcászati tudásáról, sőt államszervezetléről is olvashatunk. A kiállítás mellé szervezett programok közül a legjelentősebbnek Dr. Alexander Koch előadása számít majd, aki szeptember 13-án az ázsiai és az európai hunok legújabb megítéléséről tart majd előadást.
A kiállítás megnyitója |
A történészek többsége emellett elfogadta a hunok önálló államára vonatkozó álláspontot is. A dátumon azonban még vitatkoznak: a többség azt állítja, hogy a hun állam i.e. 209-ben, Mao-tun alatt alakult meg, viszont a kínai források már apját, Tou-man-t is főkirálynak (shan-yu) emlegetik. A fennmaradt adatok alapján azt láthatjuk, hogy i.e. 209-ben csupán hatalomátvétel történt, és a hun állam vélhetően a fenti dátumtól korábban alakult meg. Nem tisztázott a hunok nyelvi hovatartozása sem: míg a 19. században néhány európai forrástöredék alapján a török nyelvek közé sorolták, a 20. században megjelentek olyan elméletek is, amelyek valamely szibériai kis nép (osztják, ket) közé sorolták be a nyelvemlékeket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap