Utazási irodát nyithat a magyar műemlékvédelem
2007. július 4. 16:00
Az ország műemlékeit bemutató utakat ajánlva turisztikai irodát működtetne a jövőben a Műemlékek Nemzeti Gondnoksága - mondta el Varga Kálmán, az intézmény újonnan kinevezett vezetője.
Korábban
A rekonstrukció ugyanakkor település-rehabilitációvá duzzasztva akár tízmilliárd forintot is elbírna. Ez azonban Fertődön egy új városközpont kialakítását is magában foglalná annak érdekében, hogy a kastélyhoz tartozó egykori lóváltóállomás, a lovarda vagy a Muzsika-ház ne önkormányzati hivatalként vagy iskolaként működjön - szólt egy merészebb tervről az igazgató.
A gondnoksághoz tartozó épületek körét az új igazgató mintegy harminc újabb műemlékkel bővítené. Többek között a csákvári Esterházy-kastély vagy a zsirai kastély is méltóbb hasznosítást érdemelne - említett példákat. Ezek mellett a hasznosíthatatlan, de megőrzendő státuszú romok kezelését is vállalná a gondnokság. A kiemelt építészeti gyűjteményt kezelő gondoksághoz óriási műtárgyállomány is tartozik a kezelt kastélyok berendezése folytán - mutatott rá az igazgató. Megjegyezte, hogy a Szépművészeti Múzeummal kötött együttműködés alapján az Esterházy-gyűjtemény darabjai restauráltatásért cserébe a kastélyok enteriőrjét gazdagítják.
Varga Kálmán, aki március óta miniszteri megbízottként felügyeli az Esterházy-kastély felújítását, június 11-étől vezeti a Műemlékek Nemzeti Gondnokságát, amelynek 2002 előtt tudományos vezetője volt. Az elmúlt öt évben a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökeként tevékenykedett.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.