Ivo Dzsima visszakapta eredeti nevét
2007. június 22. 11:00
A Clint Eastwood által rendezett háborús eposzok és a korábban kitelepítettek kampánya hatására a japán hatóságok úgy döntöttek, hogy Ivo Dzsima szigete újra eredeti nevén szerepelhet a térképeken.
Korábban
Mindez nem jelent különösebb változást, hiszen a régi-új japán név (Ivo To) szinte teljesen ugyanazt jelenti, mint a korábbi (Kén sziget), bár egy kicsit másként hangzik - állítja a Japán Földrajzi Felmérés Intézete. A névváltoztatást hétfőn jelentették be, miután a kérdést megvitatták a japán partiőrség szakembereivel is. Az új nevekkel ellátott térképek szeptember 1-jén kerülnek forgalomba.
1945-ben 100 ezer amerikai katona állt szemben 22 ezer japánnal, akik alagút- és árokrendszerekkel védekeztek a támadás ellen. A harcokban közel 7000 amerikai halt meg, míg a küzdelmet mindössze 1000 japán élte túl. A háború után a sziget amerikai kézre került, és a civilek nem térhettek vissza. A különleges katonai státusz mellett az új név is megragadt, még akkor is, amikor Japán 1968-ban visszakapta a területet.
A mozifilmek nyomán azonban a korábban ott élők és azok leszármazottai kampányt indítottak a sziget igazi identitásáért. Az Ogaszavara helyi lap arról is beszámolt, hogy az akciót egy petíció benyújtása előzte meg. Mindezzel párhuzamosan a korábban kitelepítettek már nem szeretnének visszatelepülni, így a mostantól újra Ivo Tónak nevezett szigetet mindössze 400 japán katona lakja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Báthory Zsigmond arcképével nyílt meg a Nemzeti Múzeum új kiállítása 11:20
- Nemzetközi nyomásra enyhítették a kommunisták a Mindszenty bíboros elleni ítéletet 08:20
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap