Titkos folyosón jártak Washington rabszolgái
2007. június 12. 15:00
A régészek George Washington, az Egyesült Államok első elnökének otthona feltárásakor találtak rá egy rejtett átjáróra.
Korábban
A földalatti folyosót a Szabadságharang és a Függetlenségi Csarnok közvetlen közelében azért készítették, hogy Washington vendégei ne láthassák a házban dolgozó rabszolgákat. A régészek a titkos átjáró mellett az Ovális Iroda elődjét is megtalálták, illetve egy olyan pincerendszert is feltártak, amelyet nem említenek a történeti feljegyzések.
Washington az 1790-es években élt ebben a házban, és használta azt elnöki hivatalként, amely egyáltalán nem meglepő, hiszen akkor még Philadelphia volt az ország fővárosa. A helyszínre érkező szakértők között volt Michael Coard philadelphiai ügyvéd is, aki szerint mindez "azt az igen éles kontrasztot jelképezi, amely az elnök által hirdetett szabadságjogok és a mindennapi gyakorlat között húzódott".
A leletek megtalálsa után komoly vita bontakozott ki arról, hogy azokat felhasználják-e az épületbe tervezett új kiállításba. A romok megtalálása előtt ugyanis egy klasszikus, interaktív tárlatot terveztek az épületbe, ám ha a földalatti átjárót is megnyitnák a látogatók előtt, az a költségek drasztikus emelkedését hozná magával. Más részről azonban a folyosó bemutatásával a már egyébként is 2009-re halasztott megnyitóra csak később kerülhetne sor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.