Habán kerámiakincsek az Iparművészeti Múzeumban

Elzárkóztak az erkölcstelen világtól

A Habán mítosz (1593-1738) című tárlaton 11 magyar magángyűjtő és a múzeum kerámiái közül egy csaknem 150 darabos válogatást tekinthetnek meg a látogatók - mondta Réti László, a tárlat rendezője, aki azt is elmondta, hogy a budapesti Iparművészeti Múzeum őrzi a világ legnagyobb habán-anyagát. A bemutató rendezőjének közlése szerint a nyolcvanas évek óta nem rendeztek nagyobb habán kiállítást Magyarországon.

Habán ház. Nagylévárd (Pozsony megye), 18. század

A tárlatot Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára, valamint Takács Imre főigazgató nyitotta meg. Takács Imre a habánok történetét felidézve kiemelte: az elzártan élt vallási közösség, amelynek tagjai között sok kézműves volt, sajátos művészeti stílust hozott létre. A mítosz tovább él, a bemutatott tárgyak és a vallási közösség története még mindig nagyon sok titkot hordoz magában - tette hozzá.

A reformáció idején a protestantizmus egyik ágából szerveződött Svájcban az újkeresztény (más néven anabaptista) vallási csoport, amely az újrakeresztelés fogalmából (azaz a felnőttkori keresztségből) nyerte a nevét. Hitük szerint az eredendő bűn születéskor nem öröklődik át a csecsemőkre, így szükségtelennek tartották az eredendő bűntől megmentő keresztség születéskori felvételét. A keresztelkedésre 12-13 éves kor körül került sor. Elfordultak az erkölcstelen világtól, és az utolsó ítéletben és az igazak üdvözülésében hittek. Hitük másik fontos eleme Krisztus második eljövetelének várása (ezért folyamatosan dokumentálták az életüket és a környezetükben megfigyelt jelenségeket, az égi jelet várva - részletes krónikát, kódexeket vezettek.) Svájci üldöztetésük (és eretnekség vádjával máglyán való megégetés) elől dél-Tirolba, Morvaországba és Magyarországra vándoroltak. Menekülés közben, 1528-ban Morvaországban alapították meg az őskereszténység szelleme szerinti vagyonközösségen alapuló zárt közösségüket.

A tiroli kalaposmester, Jacob Hutter 1529-ben tűnt fel Morvaországban, és ún. házközösségekbe szervezte az újkeresztényeket. Innentől kezdve hutteritáknak vagy hutteri testvéreknek is nevezték őket, míg magyar elnevezésük ( habán) a Haushaben szóból (házközösség) ered. A több száz fős "udvarok" közös árutermelésre rendezkedtek be. A pénzt közösen kezelték, közösen intézték beszerzéseiket és értékesítették áruikat. Személyes szükségleteikről, ruházkodásukról, étkezésükről és a gyermekek neveléséről a közösség gondoskodott. Közös konyhán főztek, együtt étkeztek, aktív vallási életet éltek. Nagy gondot fordítottak a gyermekek oktatására és az iparos mesterségek tanítására. Szigorú szabályok szerint történt a munkamegosztás, amely a termelésre, a házi munkára és a családi életre is kiterjedt. Fegyelmezettségük és szigorú, igényes munkájuknak köszönhetően igen magas színvonalú kézműiparuk fejlődött ki.

Kézműiparuk megbízhatósága és minősége miatt a habán termékek mindenütt keresettek voltak. Különösen a főúri udvarok vásárolták az igényes áruikat, akik rendre oltalmukba vették ezen üldözött, másként gondolkodó közösségeket. A megrendelők leginkább magyar arisztokrata családok voltak, így különösen a "nagyasszonyoknak" (így például Károlyi Zsuzsanna és Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszonyoknak) volt nagy szerepük a habán kézműipar felvirágoztatásában.

A drága áruk (kerámiák, kályhák, díszes kések) a földesurak megrendelésére, az általuk kiadott anyagokból, földesúri szükségletek kielégítésére születtek. Kályhát, posztót, szappant vagy tűzálló háztetőt azonban már tehetősebb gazdálkodók, kisnemesek is rendelhettek. Morvaországban a Liechtenstein család jóvoltából nyertek otthont 60-180 településen (a kiállítás egyik darabja, az 1649-ben készült kézmosó edény és falikút is e neves hercegi családhoz köthető).

A magyar nemes családok közül az Illésházyak, Révayak, Nádasdyak, Vízkeletyek, Szúnyoghok, Nyáryak, Zrínyiek, Erdődyek, Bethlenek, Batthyányak, Esterházyak és Rákócziak is a habán tárgyakat előszeretettel vásárló családok közé tartoztak. Miután a hutteritáknak Morvaországból is távozniuk kellett 1622-ben - a pápa négy hetet adott nekik erre -, és Bethlen Gábor habánokat oltalmazó erdélyi hadserege is elhagyta Morvaországot, az erdélyi fejedelem menlevéllel telepítette le őket Alvincra, ahol a "Haushaben" szó (házközösség) nyomán habánoknak kezdték el hívni őket. Később I. Rákóczi György Sárospatakra telepítette a habánokat, majd a szellemi központ később Ószombatra tevődött át.

1. Elzárkóztak az erkölcstelen világtól
2. A fajansz mesterei